Mától már nem kell teszt az iskolásoknak

koronavírus iskola
Pozsony |

Csütörtöktől teszt nélkül mehetnek a gyerekek iskolába és az oktatási intézményekbe – áll a Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) rendeletében.

„Az alapiskolák felső tagozatos tanulói, a középiskolások és a nyelviskolák diákjai teszt nélkül léphetnek be az oktatási intézménybe, vagy mehetnek el az egyetemi felvételire” – mondta Marek Eliáš, a Közegészségügyi Hivatal szóvivője.

Az intézkedés azokban a járásokban érvényes, amelyeket a Covid-automata szerint nem soroltak a negyedik szintű, azaz a fekete járások közé. A rendelet április 29-től május 28-ig érvényes.

Branislav Gröhling (SaS) oktatási miniszter elmondta, a rendszeres tesztelést intervenciós tesztelés váltja fel, vagyis ahol szükség lesz rá, sürgősen elvégzik a szűrést. „Ez egy célzott vizsgálat, amit akkor kell elvégezni, ha felmerül a fertőzés gyanúja, vagy bebizonyosodik a fertőzés. A sürgősségi tesztelés stratégiáját szakértők dolgozzák ki” – mondta az oktatási miniszter. Gröhling emlékeztetett, hogy az iskolai Covid-szemafor is érvényben marad.

A gargalizálós tesztekkel kapcsolatban Gröhling elmondta, mivel már kiosztották a teszteket, és a szülők is visszaigazolták az időpontokat, az oktatási minisztérium javasolja a tesztek használatát. Hozzátette, a további lépéseket az egészségügyi minisztérium stratégiájának, valamint a hamarosan nyilvánosságra hozható sürgősségi stratégiának megfelelően teszik meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?