Matečná nem tudja, miről akarnak tárgyalni a gazdák

matečná
Pozsony |

A tüntető gazdáknak, akik memorandumot követelnek a Koalíciós Tanácstól, előbb el kellene készíteniük azt. Ezt pénteken jelentette ki Gabriela Matečná (SNS) miniszterelnök-helyettes és földművelésügyi miniszter arra reagálva, hogy a Gazdák Kezdeményezése 13 órára kerekasztal-beszélgetésre hívta a politikai pártok képviselőit.

„Azoktól, akik kint vannak, követelnek valamit és állandóan egy memorandumról beszélnek, azt várjuk, hogy elkészítik ezt a memorandumot. Egyelőre csak valamilyen virtuális dolgokról és követelésekről beszélünk. Nem tudjuk, mivel kapcsolatban kellene a továbbiakban állást foglalnunk. Fogalmunk sincs, milyen intézkedésekről lenne szó” – hangsúlyozta a miniszter. Hozzátette: a tüntetésen a gazdák egy kis csoportja vesz csupán részt, de a tárca nem csak őket, hanem a többi, több tízezernyi gazdát is képviseli.

Kapcsolódó cikkünk

 A miniszter elmondása szerint a tárca is szeretne összehívni egy kerekasztalt-beszélgetést, melyen nem egy memorandumot, hanem egy olyan koncepciót fogadnának el, amely 2030-ig felvázolná a mezőgazdaság fejlesztésének menetrendjét. Ennek előkészítéséhez azonban Matečná szerint legalább egy évre van szükség. Ez idő alatt kielemeznék a jelenlegi helyzetet és kidolgoznák az egyes javaslatokat úgy, hogy azok megvalósíthatók legyenek.

Az elégedetlen gazdák péntek 13 órára kerekasztal-beszélgetést hívtak össze Pozsonyligetfaluba (Bratislava-Petržalka), a Tyrš rakpartra. A beszélgetésre meghívták az ĽSNS-t kivéve az összes parlamenti és néhány parlamenten kívüli párt (KDH, MKP, Spolu - občianska demokracia, Progresívne Slovensko) képviselőjét, valamint a független képviselőket is. A megbeszélésen alá szándékoznak írni egy memorandumot a mezőgazdaság reformjáról. Ez utóbbi tartalmazná azoknak az intézkedéseknek és törvényjavaslatoknak a menetrendjét, melyek célja a gazdák kassai felhívásába foglalt prioritások teljesítése lenne.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?