Másodszor is ugyanúgy szavazna a Smer a hazafiassági törvényről?

Pozsony |

<p>Ha Ivan Gašparovič államfő nem írja alá a hazafiassági törvényt, a Smer-SD képviselői elvileg ugyanúgy állnak majd hozzá egy újabb szavazáshoz, mint az elsőhöz - mondta a Szlovák Rádió szombati vitaműsorában Miroslav Číž, a Robert Fico kormányfő vezette párt parlamenti alelnöke.</p>

"Véleményem szerint egyesek nemmel, mások igennel szavaznak majd a törvényre. A frakcióból érkező információim szerint eddig lényegében senki sem változtatott az álláspontján" - jegyezte meg.


A Smer-SD az első szavazáskor szabad kezet adott képviselőinek. Ha a jogszabályt újratárgyalnák, Číž szerint a párt valószínűleg újra így tenne.

Daniel Lipšic, a KDH alelnöke megjegyezte, az állami jelképekkel és himnusszal semmi baja, sőt, azzal sem, ha a himnuszt az iskolákban éneklik, de ehhez a szülők és a pedagógusok beleegyezése szükséges.

"Ha valaki hazafiassági törvényt akar előterjeszteni, annak példaképnek kell lennie" - hangsúlyozta, hozzátéve, Ján Slota, az SNS elnöke és Rafael Rafaj, a nemzetiek frakcióvezetője nem számít ilyen példaképnek. Azt is leszögezte a kereszténydemokrata alelnök, hogy egy esetleges újratárgyalás esetén a KDH nem támogatja a törvényt. Az e heti szavazáskor tartózkodtak, de ennek szerinte ugyanolyan a jogi következménye, mintha nemmel voksoltak volna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?