Marušiak: Mikloš azt csinál, amit akar

Pozsony |

<p>Mégsem vált meg Ivan Mikloš pénzügyminiszter Miroslav Mikulčíktól, az Országos Adóigazgatóság egykori vezetőjétől, aki az ismert ingatlan-bérbeadási botrány miatt mondott le tisztségéről.</p>

A miniszter tanácsadója lesz; a járulékfizetési rendszer egyszerűsítését célzó UNITAS programot fogja felügyelni – közölte a Hospodárske noviny napilap.

Mikulčík távozását azért követelte Iveta Radičová kormányfő, mert az adóigazgatóság attól a Nitra Invest cégtől bérelt épületet a kassai adóhivatalnak, amelynek az SDKÚ nyitrai járási elnöke, Ondrej Ščurka az ügyvezetője. A cég ugyan elállt a bérleti szerződéstől, de az ügy komoly vitát váltott ki az SDKÚ-n és a kormánykoalíción belül is. Radičová mindvégig Mikulčík távozását követelte, Mikloš viszont kiállt mellette, sőt felszólította: a kormányfő nyomásgyakorlása ellenére se mondjon le. Mikulčík végül mégis távozott, mint kiderült, egyenesen a pénzügyminisztériumba.

Raďičová szóvivője, Rado Baťo elmondta: a kinevezés a miniszter döntése és egyben felelőssége. Hasonlóképpen reagált Bugár Béla, a Híd elnöke is. Igor Matovič, az Egyszerű Emberek képviselőcsoport vezetője viszont úgy gondolja, a Mikulčíkhoz hasonló embereket kilométeres távolságban kellene tartani a közszférától.

Ráadásul Mikulčík újabb botrányba keveredett. A gazdasági napilap szerint módosította a pályázati kiírást, hogy versenyhelyzetbe hozza a CSC Computer Sciences céget, amelynek a cégjegyzék szerint kilenc évig az ügyvivője volt. A CSC az üzleten egymillió eurót kereshet. Egyébként a CSC-ben dolgozott Ingrid Šulajová is, akit múlt héten nevezett ki hivatalvezetőjének Mikloš. Korábban Mikulčík tanácsadója volt az adóigazgatóságon.

Mikloš szerint a szóban forgó tenderrel nincs semmi baj; szerinte az a fontos, hogy az eredetileg tervezettnél jóval alacsonyabbak lehetnek a költségek. Mikulčík eddigi ügyködésével az adóigazgatóságon nem kíván tovább foglalkozni.

Juraj Marušiak politológus szerint Ivan Mikloš ezzel a lépésével azt üzente Iveta Radičovának, a jövőben azt fog csinálni, amit akar. “Mikulčík tanácsadói kinevezése negatív gesztus Radičová irányába. A miniszter nyilvánvalóvá tette, hogy nem ért egyet a kormányfővel a kassai adóhivatal épületének bérletéről. Ezzel azt üzeni, hogy a köztük fennálló ellentét továbbra is tart” - mondta Marušiak. A politológus szerint Mikloš lépésének üzenete az, hogy a saját politikáját fogja folytatni, tekintet nélkül a miniszterelnök véleményére.

Marušiak úgy véli, ami az SDKÚ-ban folyik, az nincs rendben, véleménye szerint az ellentétet Mikuláš Dzurinda pártelnök közvetítésével belső egyezségnek kellene rendezni.

Michal Horský politológus szerint az utóbbi napok történései azt jelzik, hogy Iveta Radičová tudatosítja, meg kell újítani saját politikai tekintélyét és hatalmát, mivel enélkül veszélyeztetett mandátumának gyakorlása. Horský rámutatott: Mikloš és Radičová csatáját a közvélemény szemében a pénzügyminiszter vesztette el. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?