Martin Hojsík váltja Michal Šimečkát az Európai Parlament alelnöki posztján

Martin Hojsík

Martin Hojsíkot (Progresszív Szlovákia) választották szerdán az Európai Parlament (EP) alelnökévé. Michal Šimečka (PS) helyét veszi át, akit parlamenti képviselővé választották.

Hojsík a politikai spektrum minden szegmensének támogatását élvezi, Šimečka után ő lesz a második szlovák politikus, aki az ország közel 20 éves uniós tagsága alatt társelnökként vesz részt az Európai Parlament munkájában. A jövő júniusi európai parlamenti választásig ő tölti be az EP alelnöki tisztségét, ő az EP 14 alelnökének egyike. A tisztségre az Obnovme Európu liberális politikai frakció jelölte.

„Az EP-képviselőként végzett munkám elismerésének tekintem, hogy a politikai spektrum és a liberálisok konszenzusra jutottak a személyemmel kapcsolatban” – mondta Hojsík. Mandátumának kezdete óta elkötelezett a környezetvédelem, valamint az egészségvédelem mellett.

Úgy fogalmazott, alázattal és a munka iránti elkötelezettséggel fogadja az új kihívást. „Az Európai Parlament alelnökeként fontos lesz számomra a folytonosság. Továbbra is erősíteni fogom az együttműködést az európai partnerekkel, és igyekszem megerősíteni Szlovákia kapcsolatait az Európai Unióban” – fogalmazott Hojsík.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?