Markíza: Zsarolással gyanúsítják a második Dzurinda-kormány tagjait

Pozsony |

<p>Zsarolással gyanúsítják Mikuláš Dzurinda (SDKÚ-DS) második kormányának tagjait a Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozók &ndash; számolt be szerda esti híradójában a Markíza televízió.</p>

A Markíza a Dušan Kováčik speciális ügyész által kidolgozott jelentésre hivatkozva adott hírt erről. A jelentést Robert Kaliňák (Smer-SD) belügyminiszter ismerteti majd a parlamentben. (Tavaly szeptemberben már adott egy jelentést az ügyben folyó nyomozásról, és akkor a képviselők arra kötelezték, hogy 2013 elején ismét tekintse át a fejleményeket.)

A televízió idézett a jelentésből, mely szerint a második Dzurinda-kormány tagjai azzal a céllal zsaroltak, hogy a pozsonyi repülőteret egy pénzügyi csoport privatizálhassa. A folytatódó vizsgálatra tekintettel a speciális ügyészség nem konkretizálta, ki gyanúsítható a zsarolással, miként azt sem, hogy ki(k) volt(ak) a zsaroló(k).

Az állítólag titkosszolgálati megfigyelések alapján készült egyik Gorilla-irat ugyanakkor arra enged következtetni, hogy Pavol Prokopovičot, az SDKÚ akkori közlekedésügyi miniszterét zsarolták. Ő ugyanis állítólag fellépett az ellen az ajánlat ellen, amely mögött a Penta pénzügyi csoport állt. „Végképp nem gyakoroltak rám semmilyen nyomást - sem írásban, sehogyan” – nyilatkozta ezzel összefüggésben az exminiszter néhány nappal ezelőtt.

A zsarolást a második Dzurinda-kormány tagjai és a Penta képviselő is tagadják. A Markíza úgy tudja, zsarolás miatt eddig egyetlen személy ellen sem tettek vádemelési javaslatot a Gorilla-ügyet vizsgáló nyomozók.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?