Marian Kotleba rábólintott a RegioJetre

Pozsony |

<p>Februártól elindíthatja sárga buszait a cseh RegioJet társaság Besztercebánya és Pozsony közt, Nyitra érintésével; Marian Kotleba besztercebányai megyefőnök ugyanis kedden kiadta az engedélyt a járat üzemeltetésére.</p>

Radim Jančura, a RegioJet igazgatója azután kért engedélyt Kotlebától, miután Pozsonyban és Nyitrán elutasították, mondván: a szóban forgó városok közt jó a tömegközlekedés, nincs szükség újabb járatokra. Jančura meggyőződése, hogy az engedélyt a két megyében azért nem kapta meg, mert a megyefőnökök a már létező járatok üzemeltetőit védik. Ez szerinte klientelizmus, amire óriásplakátokon is figyelmezteti az embereket a fővárosban és Nyitrán.

A járat üzemeltetéséhez elég annak a megyének a beleegyezése, amelynek városa a kiindulópont. A többi érintett megye ugyan véleményezheti a járatot, s elutasíthatja azt, ezt a véleményt viszont az engedélyt kiadó megyének nem kell figyelembe venni. Kotleba ezt meg is tette, lesöpörte az asztalról Pozsony és Nyitra elutasító véleményét és az új járatokra rábólintott. Mint mondta, a konkurens társaságok képviselői felkeresték és tiltakoztak ez ellen, ám ő nem hajlandó beavatkozni a szabad versenybe.

Jančura szerint az utasoknak kellene dönteniük arról, hogy egy buszjárat kifizetődő-e vagy sem, nem politikusoknak. „Én a járataimra nem akarok állami támogatást, a társaság mindezt saját zsebből finanszírozza. Akár ezer ilyen buszjáratot is lehetne indítani, ha valakinek lenne rá pénze, ez nem politikai kérdés. A piacnak, az utasoknak kell eldönteniük, melyik járat maradjon életben” – mondta Jančura.

A RegioJet hét járatpárt indít a vonalon, Európa legkorszerűbb autóbuszaiból vásárolt erre a célra nyolcat, egyenként 350 ezer euróért. A legolcsóbb jegy Pozsonyból Besztercebányára öt euró lesz. A sárga buszokat Nyitrán és Pozsonyban is be kell engedni a buszállomásokra.

A RegioJet eredetileg vonatjáratot akart indítani a főváros és Besztercebánya közt, viszont amióta a kormány ingyen vonatoztatja a fiatalokat és a nyugdíjasokat, erről az elképzeléséről letett. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?