Marad is, nem is a politikában

Ján Čarnogurský igazságügyi miniszter távozik is meg nem is a politikából: nem szerepel a Kereszténydemokrata Mozgalom jelöltlistáján, nem kíván politikai funkciót betölteni, viszont – most már „szabadon” – a politikai kérdésekhez továbbra is hozzá akar szólni.

„Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kormányra, amekkora a törvény elfogadása előtt volt...” Néhány héttel ezelőtt egy lengyelországi konferencián a visegrádi országok jövőjével kapcsolatban úgy fogalmazott, az együttműködést Magyarország veszélyezteti. Ez annál is meglepőbb, mivel a V4-es kormányfők júniusi, esztergomi értekezletükön kijelentették: mindent elkövetnek a kapcsolatok javításáért.

Magyarország olyan szempontból a legnagyobb kockázat tényező, hogy a visegrádi négyek történelmi mérlegvonása eltérő, éspedig az első és a második világháború után Magyarország a vesztesek, Szlovákia, Csehország és Lengyelország a győztesek táborában volt. Egyedül Magyarországnak van – Trianon formájában – mély történelmi sérelme, amit megpróbál valahogyan helyrehozni. Ez Magyarországot Szlovákia, illetve a többi állam érdekeivel ellenkező állásfoglalásba „hajtja”.

A történészek szerint Trianon már nem kérdés a magyar politikai életben, inkább annak következményei – a külföldi magyarok sorsa – foglalkoztatják a politikusokat.

Nem vagyok biztos benne, hogy Trianon már nem kérdés, hiszen még ma is léteznek bizonyos erők – például a Csurka-féle párt vagy a Fidesz környezetében –, melyek Trianonra elsősorban negatív értelemben emlékeznek. Csak terminológiai játékról van szó. Ám legyen, elismerem, hogy csak a következmények foglalkoztatják a magyar politikát, a lényeg azonban ugyanaz, vagyis ez befolyásolhatja a visegrádi együttműködést. Ugyanakkor remélem, nem negatívan. A szlovák–magyar kapcsolatokban csak a státustörvény okoz gondot, minden más probléma elenyésző és normális.

Most, hogy nyilvánvalóvá vált, ellentörvény nélkül is orvosolható a státusprobléma, nem gondolja, hogy fölösleges és túlzás volt a KDH tervezete?

Örvendetes, hogy lassan oldódik a helyzet. Nem hiszem, hogy rossz reakció volt az ellentörvény kidolgozása, mert amikor a KDH előállt javaslatával, a magyar kormány még nem akarta módosítani a jogszabályt. Vagyis Szlovákiának nem volt más választása, mint ellenintézkedéseket foganatosítani. Magyarország csak az Európai Unió nyomására hajlik a módosításra, ami még nem történt meg.

Vagyis nem zárja ki, hogy a KDH a jövőben ismét előállhat ellentörvényével?

Nem. Ha nem módosul a magyar törvény, Szlovákiának védekeznie kell.

Pavol Hrušovskýtól nem idegen a miniszterelnök által többször kifejtett gondolat, mely szerint a következő kormánykoalíció magját az MKP–KDH–SDKÚ hármas alkothatná. Viszont az MKP és a KDH éppen a státustörvény elleni jogszabálytervezet miatt „hidegült el” egymástól. Nem lenne okosabb a szemétkosárba hajítani a tervezetet?

Pártunk álláspontja koncepciószerűen igazodik az uniós véleményhez. Számunkra Szlovákia szuverenitása elsőrendű érték, azaz sokkal fontosabb a különböző, esetleges kormánykoalícióknál.

Ugyanakkor ha Szlovákia komolyan gondolja az integrációt, rendkívül fontos, hogy a következő kabinet stabil legyen. Megvan az esélye annak, hogy jobboldali kormány alakuljon, melyben a kereszténydemokraták és a magyarok is helyet kaphatnak, viszont az ellentörvény-tervezet miatt romolhat a két párt viszonya.

Bízom benne, hogy az MKP politikai víziója európai lesz, és támogatni fogja, hogy a magyar kormány olyan szellemben változtassa meg az említett jogszabályt, hogy Szlovákiában ne kelljen ellentörvényt elfogadni. Azért vannak ilyen elvárásaim a magyar párttal szemben, mert a státustörvény elfogadása előtt az MKP küldöttsége Budapesten járt, és az akkori magyar kabinettel konzultált. Most azt szorgalmazhatná, hogy Budapest az uniós irányvonallal összhangban módosítsa a vitás törvényt.

Kérdéses, milyen befolyása lehet egy szlovákiai pártnak egy másik ország kormányára...

Remélhetőleg az MKP-nak legalább akkora befolyása lesz a magyar kormányra, amekkora a törvény elfogadása előtt volt...

Egyébként hogyan értékeli az MKP mint kisebbségi párt kormányszereplését?

Jól.

És a KDH kormánytagságát?

Miniszterkedésem alatt sikerült néhány eredményt elérni.

Robert Fico ezzel szemben az ön tevékenységét teljes csődnek minősítette.

Robert Fico kijelentésein nem csodálkozom, mert ő akart lenni az igazságügyi miniszter, de nem sikerült elérnie célját. Ficót visszahívtam a Szlovákiát a nemzetközi emberjogi bíróság előtt képviselő ügynök funkciójából, mert nem felelt meg. Fico úr soha nem dolgozott az igazságszolgáltatásban, ezért nem tudja, miről beszél. Részéről egyfajta hiúságról van szó.

A KDH képes lenne együttműködni a Smerrel?

Ez más lapra tartozik. A KDH és a Smer között – a személyemmel kapcsolatos megjegyzéseken kívül – mélyebb ellentét is van, de mivel már nem vagyok a párt tisztségviselője, erre nem válaszolok.

Személy szerint milyen kormányt szeretne a választások után?

Nem vagyok hivatott és nem látok okot erre válaszolni.

Nem szerepel a KDH jelöltlistáján. Miért? Távozik a politikából?

Fontosnak tartom, hogy szabadon fejthessem ki a véleményemet anélkül, hogy a kijelentéseim miatt a mozgalmat bírálják.

Idáig nem nyilatkozhatott szabadon?

Minden párt vezető politikusának szem előtt kellene tartania a párt hivatalos álláspontját. Előfordult, hogy például az orosz államadóssággal kapcsolatos nézeteimet a párt ellen használták fel. Továbbra is kifejtem véleményemet, úgyhogy ilyen értelemben nem távozom a politikából.

Indul az elnökválasztáson?

Ez idő előtti kérdés, és a jelen pillanatban egy ilyen jelölésnek nem lenne esélye.

František Mikloško önt „jósolja” következő államfőnek.

František Mikloško a KDH, sőt Szlovákia látnoka annak ellenére, hogy nem minden jóslata vált valóra.

Egyszer azt mondta az újságíróknak, hogy az orosz államadóssággal kapcsolatban bármikor kérdezhetik önt, mindig válaszolni fog. Miért érdeklődik enynyire a deblokáció iránt?

Alighanem cukkolni akartam az újságírókat, mert a deblokációval kapcsolatban nekem lett igazam. Amikor 1999-ben támogattam az adósságtörlesztést, sokan bíráltak, nem is olyan régen pedig nekem kellett lassítanom a dolgot.

Nem személyes érdekekről van szó? A felesége a Metro cégen keresztül érdekelt az áruval történő törlesztésben.

Szó sincs személyes érdekekről. A Metro pedig még egyetlen „deblokációs” fillért sem kapott.

Pavol Hamžík szerint a kormányban az orosz államadóssággal kapcsolatban legutóbb azért élt politikai vétójogával, mert így akarta elterelni a figyelmet az igazságszolgáltatás siralmas állapotáról.

Hamžík inkább a Polgári Egyetértés Pártjának siralmas állapotáról beszélhetne.

Csakhogy az igazságszolgáltatás állapota nem éppen rózsás.

Mindig lesz mit javítani, és nem ismerek olyan országot, melynek lakosai elégedettek lennének az igazságszolgáltatással.

Amikor Lexát szabadlábra helyezték, azt mondta, nem marad sokáig „kint”. Még mindig nincs börtönben. Mikor kerül vissza a rács mögé?

Ez a független bíróságokra tartozik.

Tudom, de ki más, ha nem az igazságügyi miniszter tudja „elintézni”, hogy a rossz elnyerje méltó büntetését?

Bővíteni kellene az ügyészség és az igazságügyi miniszter jogkörét olyan értelemben, hogy rendkívüli esetben fellebbezhessenek a bírósági döntés ellen. Ha ez megtörténne, akkor „elintézhetném”, hogy Lexa fogságba vételével másik bíróság is foglalkozzon.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?