Marad az egyetértés nélküli Szövetség

A Szövetség egyelőre csak formálisan egységes, egyre kevesebb olyan téma van, amelyben egy véleményen vannak a párt platformjai (Somogyi Tibor felvétele)
Pozsony |

Újabb ellentétek feszülnek a Szövetségben, ezúttal a Fidesz kampányrendezvényének tekinthető Békemenet és a menstruációs szegénység elleni gyűjtés témáján vitatkoznak a közös párt egyes platformjai.

Az MKP-ból, a Hídból és az Összefogásból tavaly ősszel létrejött formálisan egységes pártban, a Szövetségben továbbra is jelentős ellentétek feszülnek. Ennek legfrissebb példája, hogy az MKP-platform az önálló kommunikációjában, a saját Facebook-oldalán a Fidesz–KDNP kampányrendezvényének tekinthető Békemeneten való részvételre buzdít. „Arra kérjük platformunk tagjait, szimpatizánsainkat, hogy aki tud, vegyen részt a megmozduláson, hogy legalább így, szimbolikus módon kifejezzük támogatásunkat Orbán Viktornak és a nemzeti kormánynak” – írja a platform a közösségi oldalán.

Berényi József, az MKP-platform vezetője szerint azért tartották fontosnak ezt a felhívást, mert a magyar miniszterelnöknek és a kormányának sikerült egy „európai befolyású erőteret” létrehoznia, ami szerinte túlmutat Magyarország határain és aminek mi is részesei vagyunk. „Ha nem nyer a Fidesz, nemcsak egy kormány bukik, hanem egy nagyon komoly politikai erőtér kerül háttérbe” – mondta. Berényi szerint a korábbi békemenetek alkalmával is voltak hasonló, a közösségi médiában megjelent buzdítások, bár nem ennyire egyértelműek. „A sajtóban én erről korábban is nyilatkoztam” – tette hozzá. Az egykor önálló pártként működő MKP megtartotta a Facebook-oldalát, ahol azonban nem találtunk olyan korábbi felhívást, amely az előző Békemenetekre vonatkozott volna. A békemenet kifejezést is csak a szóban forgó bejegyzésben találtuk. Berényi elmondta, a lépést nem egyeztették a másik két platformmal, mivel eleve tudták, hogy a magyar belpolitikát illetően nincs köztük egyetértés. Arra a kérdésre, hogy akkor ez a lépés vajon egyet jelent-e a Szövetség egységének megbontásával, Berényi azzal válaszolt, nem mindent kell MKP–Híd viszonyrendszerben értelmezni. Az MKP-platform elnöke kitért az elől a kérdés elől, elfogadhatónak tartja-e, hogy a Szövetség politikusai a magyarországi ellenzék kampányrendezvényein vegyenek részt. Szerinte jelenleg nincs erre utaló jel. „Ha ez megtörténik, akkor majd megfogalmazom erről a véleményem” – zárta.

Rigó Konrád, a Híd-platform elnöke azonban óvatosabban fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy az MKP a Békemeneten való részvételre buzdít. „Nem minden szlovákiai magyar Fidesz-szimpatizáns. Ilyen felhívást mi egészen biztos nem intézünk a platformunk szimpatizánsaihoz” – fogalmazott Rigó. Hozzátette, az ügyben már beszélt Berényivel és a párt alelnökével, Mózes Szabolccsal is, aki az Összefogás-platform tagja. Rigó szerint ahogy a Híd önálló pártként sem vett részt a magyarországi kampányrendezvényeken, úgy most sem fog, inkább a hazai témákra akarnak összpontosítani. Úgy látja azonban, az MKP ezzel egyértelműen beszállt a magyarországi választási kampányba.

A pártelnök szerint

A Szövetség elnöke, Forró Krisztián (MKP-platform) még tavaly novemberben azt nyilatkozta, hogy nem terveznek bekapcsolódni a magyarországi választási versenybe. Ez azóta láthatóan megváltozott. Arra a kérdésünkre, miként értékeli, hogy az MKP a Békemeneten való részvételre buzdít, Forró úgy válaszolt, a párton belül tiszteletben tartják a nézet- és véleménykülönbséget. „Az MKP-platform tagjai között vannak nagy számban olyanok, akik nem szeretnék, ha Magyarországon kormányváltás lenne. Ezzel a lépéssel ennek a véleményüknek tudnak hangot adni” – válaszolta az írásban feltett kérdéseinkre. Az MKP-platform felhívása után borítékolható volt a Híd-platformmal való konfrontáció. Forró szerint azonban az ilyesmit inkább a párton belül kellene megoldani. Az elnök szintén kitérően válaszolt arra, tiszteletben tartaná-e, ha a Szövetség egy politikusa a magyar ellenzék kampányrendezvényén venne részt. Annyit mondott, nem tud róla, hogy lenne ilyen szándék. Ő maga pedig „nem látja időszerűnek”, hogy az ottani ellenzék vezetőjével, Márki-Zay Péterrel találkozzon. Forró szerint az elmúlt 30 évben a jelenlegi magyar kormány volt az, amelyik a legtöbbet adta a külhonban élő magyaroknak. „Közösségünk szempontjából érdek, hogy ez a nyomvonal és nemzetpolitikai építkezés folytatódjon” – tette hozzá.

Jól jön a pénz

Az Összefogás-platform vezetője, Orosz Örs elmondta, tiszteletben tartják az MKP arra vonatkozó döntését, hogy a Békemeneten való részvételre buzdítanak. „Az MKP jelöltjei a legutóbbi választáson a szlovákiai magyar közösség egyötödét sikeresen szólították meg, így véleményük teljesen releváns” – tette hozzá. Orosz azonban kijelentette, ők sem a magyarországi, sem más ország belpolitikai kérdéseibe nem kívánnak beleszólni. „Platformunk elzárkózik a magyarországi választási kampányban való aktív részvételtől. Mindazonáltal minden tagunk és partnerünk egyéni véleményét tiszteletben tartjuk és elfogadjuk ebben a kérdésben” – nyilatkozta, és hozzátette, a szlovákiai magyarok problémáival akarnak foglalkozni, a szakmai munka, a törvényalkotási folyamatba való bekapcsolódás fontosságát hangsúlyozta. Tavaly novemberben a platform tagja, Mózes Szabolcs részt vett a Fidesz kongresszusán. Arra a kérdésre, hogy platformjuk szerint inkább a jelenlegi magyar kormánypártok, vagy a jelenlegi magyar ellenzék választási győzelme lenne-e kívánatos, Orosz azzal válaszolt, nem kívánnak beleszólni a magyarországi választási kampányba. „Nem kérdés azonban számunkra, hogy a Fidesz-kormány nemzetpolitikája a leghatékonyabb a rendszerváltás óta” – tette hozzá azzal, hogy a Budapestről érkező pénzek sokszor nélkülözhetetlen támogatást jelentenek.

A női ügyek

A Szövetségen belüli szervezeti egységek más témában is egymásnak feszülnek. Az MKP-platform egyik ismert képviselője, Nagy Dávid ugyanis a közösségi oldalán gúnyolódott azon, hogy a közös párt női tagjai egy kezdeményezést indítottak, amely során higiéniai eszközöket gyűjtenek a menstruációs szegénységben élők számára. „Szép dolog a betétgyűjtés. Már csak az a kérdés, hogy politizálni ki fog” – olvasható a Nagy által megosztott bejegyzésben. Szerinte a rossz szociális helyzetű nők politikai kizsákmányolásáról van szó.

A közös párt Összefogás-platformjának tagja, Bokor Réka, a gyűjtés egyik kezdeményezője erre úgy reagált, szerinte a gyűjtés ellen így fellépni a problémakör teljes meg nem értéséről tanúskodik. Visszautasítja, hogy kizárólag politikai haszonszerzés céljából tematizálnák a problémát, inkább a szükséghelyzetben lévőkön való aktív segítség szándéka motiválja őket. „Felvesszük a kapcsolatokat az önkormányzatokkal, szociális dolgozókkal, intézményekkel, civil és egyházi szervezetekkel, s velük közösen létre kívánunk hozni egy olyan naprakész adatbázist, melyet az elkövetkező adománygyűjtések során is használni tudunk. Mert igen, ez nem egyszeri alkalom lesz!” – írja a nyilatkozatban Bokor.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?