Már több mint 3,5 millió euró gyűlt össze az Ukrajnának szánt lőszerekre

uarus

Már több mint 3,5 millió euró gyűlt össze Szlovákiában az Ukrajnának szánt lőszerekre. A Muníció Ukrajnának – ha a kormány nem, mi küldünk elnevezésű lakossági gyűjtéshez nyolc nap alatt több mint 54 ezer adományozó csatlakozott. A szervezők addig folytatják a gyűjtést, amíg szükséges – derül ki a kezdeményezés honlapján közzétett, és a keddi sajtótájékoztatón közölt információkból.

A fő célunk az volt, hogy Szlovákia is csatlakozzon a kezdeményezéshez, amiről már akkor egyértelműen tudni lehetett, hogy nagy dolog" - mondta Fedor Blaščák, a gyűjtés egyik szervezője. Úgy fogalmazott, hogy sem politikai, sem társadalmi szempontból nem volt értelme a kormány döntésének, hogy nem csatlakozott a cseh kezdeményezéshez, mivel ezzel nem akadályozta meg az Ukrajnába irányuló szállítást.

Blaščák elmondta, az adományozók hozzájárultak Szlovákia hírnevének öregbítéséhez. Hangsúlyozta, hogy ezzel elsősorban magunkon segítünk, és elárulta, hogy Szlovákia az adományokat illetően már most megelőzött néhány országot. A szlovákiai gyűjtésről szóló hírt a világsajtó is közölte - mondta. A szervezők levelet kaptak az ukrán társadalmi és kulturális élet harminc ismert képviselőjének aláírásával.

Myroslav Kastran, Ukrajna szlovákiai nagykövete köszönetet mondott az adománygyűjtés szervezőinek és mindazoknak, akik adakoztak. „A cseh kormány kezdeményezése, és az, hogy a szlovák társadalom azonnal reagált erre, egyértelműen bizonyítja, hogy az emberek értik az új realitást" – mondta.

Zuzana Izsáková a Békét Ukrajnának Polgári Társulás tagja szlovák nemzeti küldetésnek nevezte a gyűjtésben való részvételt. „Ez válasz a kormánynak. Minden lehetséges módon, önzetlenül és gyorsan segítenünk kell Ukrajnának, úgyhogy nem állunk meg. Folytatjuk" – jelentette ki.

Dodo Dobrík, az Ajándék Putyinnak (Dárek pro Putina) projekt munkatársa közölte, a napokban pontosítják annak a felmérésnek a részleteit, amelyet a cseh védelmi minisztériummal és az ukrán nagykövetséggel együttműködve végeznek. A lőszerek beszerzését ezután közösen intézik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?