Már nem tart a Híd Belicától

Nyitra |

<p>Milan Belica mögé sorakozik be a Híd Nyitra megyében, csatlakozva ezzel a Smerhez és az SNS-hez, melyek szintén a jelenlegi megyefőnököt támogatják a választásokon. A párt ezt annak ellenére teszi, hogy Belica korábban annak a szlovák nagykoalíciónak a jelöltje volt, mely a megyei magyar többség megakadályozására jött létre.</p>

Arról, hogy a Híd esetleg hajlana a megyét a kezdetek óta vezető Belica támogatására, már hónapok óta szóltak háttér-információk. Azt, hogy ez végül így is lesz, a párt az országos tanács hétvégi ülése után jelentette be, hétfőn pedig Tibor Glenda, a Smer megyei vezetője is megerősítette a TASR hírügynökségnek. Elmondása szerint a Híd és az SNS nem csak Belica mögé áll be, hanem közös jelöltlistát is állít. Belica 2001 óta vezeti a megyét: a kezdetekben a HZDS és a nacionalista pártok támogatását élvezte, később a Smerét – összesen mintegy 14 párt támogatásával nyert négy választáson is, mindannyiszor a magyar pártok támogatta jelöltekkel szemben. 2013-ban Tomáš Galbavý volt az ellenfele, akit egy jobboldali összefogás keretein belül a Híd és az MKP is támogatott, annak ellenére, hogy a két párt nem jutott egyezségre a közös indulással kapcsolatban – az akkori kampány feszült volt, előkerült a magyarkártya is, s Galbavý végül nem is járt sikerrel, Belica negyedszer is győzni tudott. A megyefőnök az évek során sok bírálatot kapott szlovákiai magyar politikusoktól, hogy nem fordít elég figyelmet a déli járásokra. Bastrnák Tibor, a Híd megyei vezetője lapunknak azt mondta, hosszadalmas, három hónapos tárgyalássorozat során jutott el a párt odáig, hogy Belicát támogassa. „Mi az MKP-val szerettünk volna koalíciót kötni Nyitra megyében, miután elutasítottak, más pártokkal kezdtünk tárgyalni” – mondta Bastrnák, aki szerint az is benne volt a pakliban, hogy ha nem jön össze semmilyen egyezség, saját jelöltet indítanak. Végül koalíciós partnerük, a Smer szólította meg őket. „Igaz, hogy Belicával kapcsolatban voltak fenntartásaink, ám Nyitra megyében az elmúlt években megváltozott a légkör, csökkentek a korábbi nemzetiségi feszültségek, s ezt nemcsak mi látjuk így, hanem tudomásom szerint az MKP is” – mondta azzal kapcsolatban, miért álltak be végül a jelenlegi megyefőnök mögé. Bastrnák azonban nem csak ezzel indokolja Belica támogatását – egy belső felmérésre hivatkozva azt állítja, Nyitra megyében ugyan Belica vezet, de a második helyen Milan Uhrík, a szélsőséges ĽSNS jelöltje áll. „Nála pedig előfordulhat, hogy rejtőzködő szavazói is vannak” – tette hozzá a politikus azzal, hogy el akarják kerülni a négy évvel ezelőtti besztercebányaihoz hasonló forgatókönyvet. A Híd Nyitra megyei vezetője lapunk kérdésére, nem gondolkodtak-e azon, hogy beállnak Farkas Iván, az MKP nyitrai megyefőnökjelöltje mögé annak ellenére is, hogy a közös indulás nem jött össze, azt mondta, az MKP nem is keresett náluk támogatást Farkas számára, miután elbukott a közös indulás lehetősége. „Így elég nevetséges lett volna, ha megkérjük őket, hadd támogassuk a jelöltjüket” – mondta a politikus. A jobboldali, ellenzéki szlovák koalícióhoz sem keresték az utat. „Négy évvel ezelőtt egy másféle szlovák koalícióban mérettettük meg magunkat, a választók pedig arra nemet mondtak” – mondta Bastrnák. Szerinte nem ők keresték a koalíciót a Smerrel és az SNS-szel, hanem ők keresték őket, ám ha a koalíció sikeres lesz, teljes mértékben érvényesíteni tudják a déli járásokban élők érdekeit. Elmondása szerint erre garanciákat is kaptak partnereiktől. A képviselőjelölti helyeket járásonként arányosan osztja el a Smer, az SNS és a Híd a közös listán, a Komáromi járásban és Párkányban a hidasok lesznek többségben, de összességében a helyek többségét a parlamenti választási eredmények alapján a Smer kapja majd. Arra a kérdésre, vajon ez a koalíció a választóknak is eladható-e, azt mondta, a legeladhatóbb az MKP-val való koalíció lett volna. „Miután elutasítottak minket, beszűkültek a lehetőségeink” – mondta Bastrnák, aki szerint a Híd jól döntött, hogy az SNS-szel és a Smerrel indul a választásokon. Arról azonban, hogy ez a „furcsa koalíció” képes lehet-e győzni, a politikus szerint végső soron a választók döntenek majd.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?