Már kérhető az olcsó bankszámla

Pozsony |

<p>E héttől lehet ingyenes vagy olcsó bankszámlát nyitni a szlovákiai pénzintézetekben &ndash; jelentette be tegnap Peter Kažimír pénzügyminiszter, aki szerint ez &bdquo;forradalmi változást&rdquo; hoz a bankpiacon. Az elemzők szerint az olcsó bankszámla csak a Smer kampányfogása.&nbsp;</p>

A parlament már tavaly elfogadta a banktörvény módosítását, amely ugyan már idén január elsején életbe lépett, a bankoknak azonban egy hónapot adtak a felkészülésre. A havi nettó 400 eurónál kisebb bevételekkel rendelkezőknek így mostantól egyáltalán nem kell majd fizetniük számlavezetési díjat a bankszámlájuk után, a lakosság nagy részének pedig legfeljebb havi 3 eurós számlavezetési díjat számolhatnak fel. Személyenként azonban csak egy ilyen „olcsószámla” nyitható, vagyis ha valaki több számlát is szeretne nyitni, ezt már csak a bankok által kínált standard feltételek mellett teheti meg. „Az ingyenes bankszámla elsősorban a nyugdíjasok, a diákok és a lakosság kevésbé tehetős rétegei számára jelenthet hatékony megoldást” – vallja Kažimír. 

Az elemzők szerint azonban az olcsó bankszámlának nem lesz nagy sikere, hiszen ez csak a kormánypárt kampányfogása. Peter Világi, a Fincentrum elemzője szerint a piacon már most is több olyan banki csomag van, amelyhez az ügyfelek olcsóbban, sok esetekben akár ingyen is hozzájuthatnak. Maroš Ovčarik, a financnykompas.sk pénzügyi portál elemzője pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány korábban már kétszer is előállt hasonló ötlettel, azonban egyik sem járt sikerrel. Az elemzők szerint a bankokkal ráadásul nem olyan könnyű kitolni. „Ha a bankok elesnek a bevételeik egy részétől, egész biztosan megtalálják a módját annak, hogy a pénzt egyéb módon hajtsák be” – vallja Ovčarik. „A bankok nincsenek elragadtatva a módosítástól” – vallotta be Kažimír is, hozzátéve, hogy a pénzintézetek valószínűleg mindent megtesznek majd azért, hogy eltitkolják az ügyfelek elől.

(SITA, viv)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?