Malina Hedvig-ügy: kis szlovákiai összeesküvés-elmélet

Nyitra. Miközben a rendőrség újra a Malina Hedvig-ügy aktáit tanulmányozza, hogy eldöntse, vádat emelnek-e hamis tanúzás miatt a lány ellen, a sajtóban sorra bukkannak fel a nyomozók eddigi eljárásának helyességét megkérdőjelező információk.

Nyitra. Miközben a rendőrség újra a Malina Hedvig-ügy aktáit tanulmányozza, hogy eldöntse, vádat emelnek-e hamis tanúzás miatt a lány ellen, a sajtóban sorra bukkannak fel a nyomozók eddigi eljárásának helyességét megkérdőjelező információk. Lapunk már a rendőrségi vizsgálat lezárását követően tájékoztatott arról, hogy a nyomozási jegyzőkönyv tanúsága szerint egyáltalán nem keresték a tetteseket, akikről Hedvig beszélt, hanem kezdettől csakis azt ellenőrizték, igazat mondott-e a lány. A vizsgálatot szeptember 12-én azzal zárták le, hogy az eset meg sem történt, a lány kitalálta az egészet.

Döbbenetes hasonlóság és bombabiztos alibi

Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica panaszt nyújtott be az ügyészségre és a nyomozás folytatását kérte, de kérelmét október 18-án elutasították, így szinte semmi esély, hogy valaha az ügy minden részletére fény derül. Továbbra is rejtély például, hogyan tudott a lány pontos személyleírást adni támadóiról, ha az eset meg sem történt, és hogyan lehetséges, hogy a fantomképek megegyeznek a Slovenský národný odpor nevű nyitrai nacionalista szervezet két tagjának fényképével. A rendőrség állítja, egyiküket igazoltatta is, de a támadás időpontjára bombabiztos alibije volt. A jegyzőkönyvben azonban nyoma sincs, hogy a szóban forgó személyt valaha is keresték – a rendőrség szerint azért, mert az operatív tevékenységet nem kell jegyzőkönyvezni. Még operatív tevékenység során sem kérdezték ki azonban azt a tanárt, akivel Hedvig augusztus 25-én együtt utazott a buszban Dunaszerdahelyről Nyitrára, és aki elmondhatta volna, hogy a lányon nem voltak verésnyomok, és készült a vizsgára. A fantomképek alapján még aznap országos körözést kellett volna kiadniuk, de ez nem történt meg. Arról, hogy az állítólagos támadás helyszínén nem vettek talajmintát, nem jelölték ki, hol találták meg Hedvig személyes tárgyait, már többször is szó esett. Emiatt ma már szinte lehetetlen a történtek pontos rekonstruálása, és az esetleges nyomok is örökre eltűntek. Máig kérdéses az is, miből állapították meg a rendőrségi szakértők, hogy a boríték leragasztható részét Hedvig nyálazta le, ha tőle nem kértek nyálmintát, és miért csak egy héttel az incidens után küldték a borítékot laboratóriumi vizsgálatra. A talányok sorát tovább bővíti a lány blúzán talált felirat és a boríték címzése, amit csak Malina Hedvig évekkel ezelőtti kézírásával hasonlítottak össze, és sem tőle, sem a fantomkép alapján azonosított személyektől nem kértek friss írásmintát.

Előre megírt forgatókönyv?

Malina Hedvig ügyvédje szerint előre megírt forgatókönyvre vall az is, hogy Hedviget szeptember 9-én, szombaton azzal vitték el otthonról, hogy a tettesekkel akarják szembesíteni. Ehelyett hatórás kihallgatásnak vetették alá anélkül, hogy erről előzőleg a törvényben megszabott módon, írásban értesítették volna. A lány csak a rendőrségen tudta meg, hogy őt fogják kihallgatni, ügyvédet nem hívhatott, mobiltelefonját kikapcsoltatták, és akarata ellenére videóra vették. Ezt a videófelvételt ügyvédje azóta sem nézhette meg – a belügyminiszter szerint nincs is erre szükség, mert Hedvig a kihallgatás során rá gyakorolt nyomásról épp úgy hazudott, mint a támadásról. Kvasnica nem láthatta a lány blúzát és az ominózus borítékot sem, ezeket Hedvig mobiltelefonjával és táskájával együtt továbbra is a rendőrség őrzi.

Ellenőrzött tanárok

Csak most derült ki, hogy a támadás napjától öt napra visszamenőleg és négy nappal utána lekérték annak a nyolc egyetemi munkatársnak a híváslistáját, akik azon a reggelen a magyar tanszéken kapcsolatba kerültek a diáklánnyal. Sándor Anna tanszékvezető nem kívánta kommentálni a nyomozók eljárását, de nyugtalanítja, hogy ok nélkül az ő hívásaikat is ellenőrizték és azokból esetleg téves vagy szándékosan félrevezető következtetéseket vonhatnak le.

Mindmáig nem tudjuk, milyen érdeke fűződött volna Malina Hedvignek ahhoz, hogy ilyen bonyolult történetet találjon ki, esetleg mivel zsarolhatták, hogy valódi támadóit leplezze. Az ország egyik fele biztos abban, hogy a lány hazudott, és nem is kíváncsi arra, miért, a másik fele pedig azon töri a fejét, hogyan válhat egy jó előmenetelű diáklány ilyen rémtörténet főszereplőjévé. Azt a verziót, hogy nem történt semmi, kizárhatjuk, hiszen a lányt a nyitrai orvosok szerint is bántalmazták. Ez esetben két lehetőség marad: az egyik az, hogy Hedvig nagyon is jól tudja, kik és miért támadták meg, de félelmében nem árulja el őket; a másik pedig az, hogy összeesküvés vétlen áldozata.

Szlovák ügynökök vagy 64 vármegyések?

A sajtóban már felröppentek találgatások a hazai titkosszolgálat akciójáról, amelynek az lett volna a célja, hogy minden magyart, aki szlovák nacionalista incidensekről számol be, eleve hazugnak tüntessen fel; de sokan azt is valószínűnek tartják, hogy épp ellenkezőleg – a magyar nacionalisták akarták lejáratni Szlovákiát. Ebbe a képbe illene a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) elnökének, Toroczkai Lászlónak az aktív ténykedése az ügyben, hiszen már a támadás után pár nappal elküldte, majd személyesen is elhozta Nyitrára a fantomképek alapján azonosított személyek képeit, amelyek egy kamocsai tüntetésen készültek. A HVIM-nek felvidéki tagjai is vannak, de mindez csak spekuláció. Ahhoz, hogy megtudjuk a teljes igazságot, elejétől kezdve a tettesek után kellett volna nyomozni, és nem a lány szavahihetőségét cáfolni, mert félő, hogy mostanra sok fontos nyom eltűnt, számos apró részlet ki sem derült, és a csúsztatások, féligazságok hálójából már soha senki nem fogja kibogozni az egyetlen igazságot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?