Magyarkártya mellé romakérdés

Pozsony |

<p>Az eddigi álmatag kampányt pár nap alatt sikerült felráznia az SNS-nek – néhány tucat óriásplakáttal. Emberjogi aktivisták szerint ez mindennek a legalja, politikai elemzők szerint viszont az SNS saját választási esélyeinek szempontjából nem is léphetett volna jobbat. A magyarkártya után egyre gyakrabban kerül elő a romakérdés.</p>

Az SNS csütörtöki sajtótájékoztatóján reagált a romákkal szemben ellenséges óriásplakátjai miatti politikai felfordulásra. Anna Belousovová szerint azok a rasszisták, akik „cigánynak nézik a plakáton látható szlovák nemzetiségű férfit”. A párt alelnöke azt állítja, politikai hirdetéseivel nem a romák, hanem az alkalmazkodni nem tudó polgárok ellen indítottak kampányt. Néhány napja a szélsőséges párt politikusai a plakát kapcsán még úgy nyilatkoztak, a romák azok, akik nem akarnak dolgozni és a társadalmon élősködnek.
Szakértők szerint az SNS kampánya ronthat Szlovákia hírnevén, ám mobilizálhatja a párt választóit. A pártok célja a kampányban elsősorban az, hogy saját szimpatizánsaikat mozgósítsák. „Az SNS szavazóit nem zavarják az ilyen kijelentések“ – nyilatkozta lapunknak Pavel Haulík szociológus, az MVK közvéleménykutató ügynökség vezetője. A romaellenes kampányt emellett arra is kihasználják, hogy saját korrupciós botrányaik helyett másra tereljék a figyelmet. „Az SNS úgy értékelte ki a helyzetet, hogy Kotlebáék voksokat vehetnek el tőlük, ezért nyúltak ehhez a témához“ – tette hozzá a szociológus. Haulík úgy véli, a kampány hátralevő részében az SNS részéről hangsúlyosabb lehet a romakérdés, mint a magyarkártya – részben azért, mert az utóbbi években a „magyar ügyeket“ sikerrel vette át a nacionalistáktól a Smer. „Másrészt az utóbbi időben sem az MKP, sem a Híd nem ad módot az SNS-nek arra, hogy felhasználja klasszikus fegyverét” – véli a szociológus.
Az óriásplakátokon szereplő férfi egy szenci járásbeli roma, akit saját elmondása szerint nem tájékoztattak arról, mire fogják felhasználni a róla készített képet. A férfi 75 eurót kapott a fotókért, de most már úgy látja, sokkal többet is kérhetett volna. A modell egyébként ismét belemenne egy ilyen fotózásba, csak ezúttal – látva a végeredményt és a „felhasználás“ módját – már jóval több pénzt kérne.

További részletek az Új Szó pénteki nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?