Magyarigazolványokra készen

A Szövetség a Közös Célokért nevű szervezet a Csemadok, a Magyar Koalíció Pártja, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége és a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetsége közös céljait hivatott valóra váltani, és ha felkérik, a magyarigazolvány megszerzésében is segíthet. Mézes Rudolffal, a szövetség elnökével beszélgettünk.

„Meg lehet oldani, hogy ha összejön egy autóbusznyi ember, egyszerre elmennek az igazolványokért, ez csak egyeztetés kérdése”Somogyi Tibor felvétele Felkérték már a szervezetet a státustörvénnyel kapcsolatos ügyek intézésére?

Igen. A magyar kormány felkérésére végezzük majd e munkát, ezért kapjuk a támogatást is a magyar kabinettől.

Mi lett volna, ha nem kérték volna fel önöket? Akkor most „feleslegesek” lennének?

A szervezet az öt alapító tag közös céljainak a megvalósítására jött létre, ami nem kevés. A státustörvény csak az utolsó csepp volt a pohárban.

Bár az alapszabályzat szerint egyéb célokból alakult a szövetség, úgy tűnik, főleg a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban emlegetik.

Regionális irodáinkat tulajdonképpen e célból hozzuk létre. Szeretnénk segíteni, hogy a magyarigazolványt igényelő űrlapokat az emberek a lehető legpontosabban töltsék ki, a nyomtatványokat pedig a konzulátusokkal együttműködve eljuttatjuk az illetékes magyar hatóságokhoz. Felvilágosító, tájékoztató, tanácsadói munkát végzünk majd 11 területi irodánkban. Ezeket igyekszünk úgy kialakítani, hogy a magyarlakta régiókba mindenhová jusson egy-egy iroda. Néhány héten belül tisztázódik, mely járás, község hova fog tartozni.

Az egyszerű polgárok honnan tudják majd, hogy községük hova tartozik?

Az ilyen jellegű tájékoztatás a szövetséget alapító szervezetek országos, illetve regionális irodáinak a feladata lesz. A szövetség elnöksége a magyarigazolvánnyal kapcsolatos összes iratot, tudnivalót megkapta, irodáinkban pedig külön e célból képzett alkalmazottak segítik majd az igénylőket.

Tehát ha valaki nem tud elmenni egy-egy területi irodába, akkor a polgárok például a Csemadok, a Cserkészszövetség, az MKP stb. helyi szervezeteiben is érdeklődhetnek a magyarigazolványról?

Igen. Ezenkívül különböző lapokban, esetleg szórólapokon keresztül is tájékoztatni fogunk. Továbbá községenként fokozatosan munkatársi csoportokat szeretnénk létrehozni; ezeknek az lenne a feladatuk, hogy egy-egy városban, faluban elmagyarázzák, mi kell az igazolvány elintézéséhez.

Mi kell?

Két darab igazolványkép, valamint a nyomtatványokat kell hibátlanul, pontosan kitölteni. Nem nehéz, csak oda kell figyelni.

Mi van azokkal, akik különböző okokból személyesen nem tudnak elmenni egy-egy irodába? A kérvényeket csak ott lehet beszerezni és kitölteni?

Az alapítótagok több ismeretterjesztő rendezvényt valósítanak meg, ott is lehet majd nyomtatványokat kérni, de külső aktivistáink, munkatársaink segítségével is hozzá lehet majd jutni. Területi irodáinkban lesz egy jegyzék, hogy az egyes településeken hol, kinél lehet ez ügyben jelentkezni, aki majd beszerzi a nyomtatványt, segít kitölteni és eljuttatni a megfelelő helyre.

Az irodák és a munkatársak szolgáltatásaiért kell fizetni?

Nem, az igazolvány kérelmezése és a tanácsadás ingyenes.

Azaz, ha valaki pénzért felkínálja, hogy segít kitölteni és a megfelelő helyre eljuttatni a kérvényt, az csaló?

Hangsúlyozom: a szolgáltatás ingyenes, mindenkinek alanyi jogon jár. Munkatársaink ellenszolgáltatás nélkül elmagyaráznak mindent, azt is, milyen kedvezményekre jogosít majd fel az igazolvány...

Milyen kedvezményekre jogosít fel?

Az utazási kedvezményen kívül például lesz kulturális, munkavállalási, szociális, diák- és pedagóguskedvezmény.

Az irodák alkalmazottai és munkatársai érthetően el tudják majd magyarázni, melyik kedvezmény mit jelent, hogy alanyi jogon megillet-e minket, vagy hogy külön kell-e kérelmezni?

Készül egy tájékoztató füzetecske, ezt szeretnénk a lakosság körében terjeszteni.

Melyik kedvezmény jár alanyi jogon, melyiket kell külön kérvényezni?

Ezt az egyes kormányrendeletek, minisztériumi rendelkezések szabályozzák majd, ma még nehéz egyértelműen meghatározni a kedvezmények jellegét. Biztos, hogy ezeket csak magyarigazolvánnyal rendelkező személy veheti igénybe. Az igazolvány elintézése egy-két hónapba telik, addigra bizonyára a nyitott kérdések is tisztázódnak, és a külön kérvényezendő kedvezményekhez szükséges nyomtatványok is elkészülnek. Az utazási kedvezmény például alanyi jogon jár, ehhez elég az igazolvány, és ebbe majd beírják, tulajdonosa mikor vette igénybe a 90 %-os kedvezményt.

Az igazolványt mindenki csak személyesen, Magyarországon veheti át, vagy ahogyan a kérvényeket, ezt is „közelebb” hozzák a polgárokhoz?

Csak Magyarországon.

Tehát kell két fénykép, egy kérvény, ezt el kell juttatni az önök irodájába vagy a nagykövetségre, és egy-két hónapon belül értesítenek, mehetek Magyarországra az igazolványért, amelyről egyelőre nem tudni, pontosan mire jogosít fel. Megéri egyáltalán elintézni?

Hetek kérdése, és meggyőződésem szerint minden tisztázódik. A regionális iroda állandó kapcsolatban lesz a magyarországiakkal. Elég irodáinkban érdeklődni, mikor és hova: Komáromba, Győrbe, Salgótarjánba, Miskolcra, esetleg Budapestre kell-e menni. Esetleg a nagykövetségen is át lehet venni, de az pénzbe és több utánajárásba kerül, hiszen közjegyző által hitelesített felhatalmazásra van szükség. A legegyszerűbb az említett városokba utazni. Meg lehet oldani, hogy ha összejön egy autóbusznyi ember, egyszerre elmennek az igazolványokért, csak csak egyeztetés kérdése. Ha lesz rá igény, ebben is próbálunk majd segíteni. Sok múlik azon, milyen lesz az érdeklődés. A közvélemény-kutatások szerint jelenleg a megkérdezettek 50-60 százaléka szeretne magyarigazolványt, ami nem kevés.

A szlovák fél egyebek mellett kifogásolta, hogy szlovák állampolgárok adatai egy másik állam „birtokába kerülnek”. Azaz odafigyelnek az adatvédelmi törvény betartására?

Jogi szakértőink jelenleg próbálják orvosolni a dolgot. Az adatvédelmi törvénnyel kapcsolatban lesz majd egy kis nyomtatvány, amelyet minden kérvényező ki tud majd tölteni, hogy ilyen szempontból is védve legyünk...

Tehát aláírom azt, hogy beleegyezek személyi adataim felhasználásába?

Igen. Amikor külföldre utazok, az útlevelemben is ott vannak az adataim, akkor is „odaadtam” valakinek...

Ha nem írom alá, akkor nem kapok magyarigazolványt?

Nem tudom. A jogi szakértők most dolgoznak rajta, és mire a munka beindul, ez is tisztázódik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?