Magyar ügyek: külön utakon és csendben víz alá nyomva

<p>2015-ben sem talált egymásra a Híd és az MKP, ám ez már senkit sem lepett meg. Közben az oktatási tárca sunyi módon betett a magyar tanulóknak.&nbsp;</p>

Idén kivételesen nem voltak választások, ám az év nagy része a 2016-os parlamenti választásra való felkészülésről és a kampányról, előkampányról szólt. A szlovákiai magyar térfélen pedig arról is, hogy vajon sikerül-e a két pártnak kibékülnie és közösen indulnia, vagy ismét a 100 ezer elveszett voks rémképe vetül-e elénk. 

A nagy magyar kiegyezésről már év elején le lehetett tenni, miután a Híd a tavalyi önkormányzati választások után határozatban szögezte le a külön indulást, ám ennek ellenére tavasszal a pártok még futottak egy „a másik tehet róla” című kört a Kerekasztal meghívójának apropóján. A közös magyar lista az utóbbi években egyébként is egyfajta beteljesületlen felvidéki vágyálommá vált: a választók többsége szívesen látná , ám mintha mindenki tudná, hogy a jelen helyzetben ez fantazmagória. Elsősorban a személyi ellentétek, részben a pártideológiai különbségek miatt. 
Míg az elmúlt években egy-egy anonim vagy civil akció színesítette a közéletet, idén civil aktivitásból is viszonylag kevés volt. A kisszámú kivétel egyike a magyar iskolákért indított aláírásgyűjtés és nagygyűlés, amelynek hullámai viszont komolyabb visszhang nélkül rövid időn belül elültek. Pedig a kisebbségi oktatásügy terén valóban romlott a helyzet. A kisiskolák bezárását sikerült egy évvel kitolni (félő, hogy a választások után sem sikerül ezt kielégítően rendezni), viszont a szaktárca „fű alatt” radikálisan csökkentette az alapiskolák alsó tagozatain az anyanyelvi oktatás óraszámát – az első osztályban például kilencről ötre. 

Más téren sem rendeződtek a megoldatlan ügyek: a kisebbségi biztos továbbra is egy hozzá nem értő hivatalnok, a vasúti kétnyelvűség kérdése rendezetlen, a Smer a kisebbségi kultúrák finanszírozásának rendszerszintű megoldását szolgáló javaslatot sem engedte át a parlamentben. Eközben pedig – azzal párhuzamosan, hogy a magyarkártya kiment a divatból és mintha nem lenne sikk nyílt színi magyarellenes ütéseket bevinni, a slotai szintű kocsmai primitivizmus pedig a múlttá vált –, a magyar témák teljesen lekerültek a hazai nagypolitika asztaláról. 

MILYEN VOLT 2015 A NAGYVILÁGBAN? Összefoglalónkat itt találja

MENNYI PÉNZT SZÓRT EL IDÉN A KORMÁNY? Erről itt olvashat bővebben.

ARRÓL, HOGYAN SZÓLT BELE A VILÁG AZ ÉLETÜNKBE 2015-BEN, ide kattintva tájékozódhat.

AZ IDEI ÉV LEGNAGYOBB POLITIKAI BOTRÁNYAIRÓL itt olvashat.

HOGYAN KERÜLT A MÉLYPONT UTÁN ISMÉT A CSÚCSRA A SMER? Itt választ kap a kérdésre.

2015 A NAGY VILÁGNÉZETI VITÁK ÉVE IS VOLT SZLOVÁKIÁBAN, erről itt olvashat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?