Magdoško: A tárgyalás egyetlen világos pontja Saková felszólalása volt

Patrik Magdoško
Pozsony |

A kormányhivatalban tartott szerdai tárgyalás egyetlen világos pontja Denisa Saková (Smer-SD) belügyminiszter felszólalása volt. Ezt csütörtökön jelentette ki újságírók előtt Patrik Magdoško, a Mezőgazdászok Kezdeményezésének szóvivője.

 

A miniszter asszony Magdoško elmondása szerint bejelentette, hogy létrehoznak egy különleges, környezetvédelmi bűncselekményekkel foglalkozó rendőri egységet, illetve hogy lehetőséget biztosítanak a kezdeményezés tagjainak, hogy tömegesen vagy egyenként büntetőfeljelentéseket tegyenek. Az aktivista megköszönte a pozsonyi lakosok türelmét és értékelte a rendőrség hozzáállását a tüntetéshez.

Lucia Gallová, a Vidéki Platform képviselője azt mondta a tárgyalásról, melyen bemutatták a négy alapkövetelésüket, hogy elbagatellizálták a gazdák céljait és törekvéseit. „Bár régóta törekszünk a kommunikációra az államigazgatási szervekkel, mostanra odáig jutottunk, hogy nincs már kivel párbeszédet folytatnunk” – mondta Gallová, hozzátéve: ezt a helyzetet szerencsétlennek és kilátástalannak tartja. Ľubomír Bulla geodéta Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfő és Gabriela Matečná (SNS) földművelésügyi miniszter földrendezésről szóló kijelentéseivel kapcsolatban kijelentette, hogy azok egyelőre csak ígéretek. Hangsúlyozta, hogy a földmérőket nem lehet megosztani.

 

Ján Mičovský, az erdészek képviselője megállapította, hogy Matečná miniszter asszony gyenge, és nem érti az erdészek tiszta és magas színvonalú közigazgatásra vonatkozó követeléseit. Ezzel kapcsolatban megemlített különféle korrupciós ügyeket, melyekre a miniszter asszony hónapok óta nem tudott magyarázatot adni.

A tüntető gazdák késő délután részt vesznek a meggyilkolt újságíró, Ján Kuciak és a jegyese, Martina Kušnírová haláláról megemlékező rendezvényen. „Részesei leszünk a közös menetnek, a menet élén két (mezőgazdasági) gép lesz. Még egyszer köszönetet mondunk Pozsonynak a türelméért, és hogy velünk van” – mondták a gazdák, hozzátéve: pénteken (2. 22.) összeül a sztrájkbizottság, hogy megvitassa a további lépéseket.

Az elégedetlen kis és közepes gazdálkodók, erdészek és földmérők kedden (2. 19.) érkeztek meg mezőgazdasági gépeiken Pozsonyba, hogy a mezőgazdaság területén jelentkező problémákról tárgyaljanak, és előterjesszék a követeléseiket. A tüntető és megemlékező jellegű megmozdulás fő szervezője a Mezőgazdászok Kezdeményezése. A tüntetést a Vidéki Platform is támogatja.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?