<p>Jaroslav Rezníknek, a TASR állami hírügynökség jelenlegi igazgatójának van a legnagyobb esélye arra, hogy a közszolgálati RTVS igazgatója legyen – ez derül ki a mai szavazás előtti politikusi nyilatkozatokból. Rezník azonban nem a koalíció közös jelöltje, a Híd ugyanis elzárkózik tőle. </p>
Ma választják az RTVS új főnökét
A parlamenti titkos szavazásra ma kerül sor, és bár nyolc jelölt is indul a posztért, a már említett Rezník mellett még Zuzana Ťapáková, a Markíza volt igazgatója, valamint Michal Ruttkay reklámszakember számít esélyesnek.
A Híd hétfőn jelentette be, hogy semmiképpen sem szavaz Rezníkre, Ťapáková és Ruttkay között dönthetnek majd a képviselőik. Gál Gábor, a frakció vezetője lapunknak azt mondta: a képviselőcsoport Ruttkayhoz húz jobban. „Azért neveztünk meg két személyt, hogy partnereinket tárgyalásra bírjuk, hogy rávegyük őket arra, tegyenek le végre Jaroslav Rezník támogatásáról. Számunkra ő elfogadhatatlan” – jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy Ruttkay mellett miért Zuzana Ťapákovát, a külügyminisztérium Evka-botrányának egyik kulcsfiguráját tartják alkalmasnak az RTVS élére Gál azt válaszolta, hogy második névként más nem jöhetett számításba. „Václav Mika, az RTVS jelenlegi igazgatójának támogatásával ugyan az a gondunk, mint az ellenzéknek. Úgy véljük, hogy tovább kell lépni. Az egyes produkciók kiszervezésével nem értünk egyet, és az RTVS-nek is haladni kell a korral. A legnagyobb probléma viszont az, hogy a Pátria rádió ott van ahol van, és úgy ahogyan van, nem volt előrelépés” – zárta Gál.
A Híd lapunk által megszólított képviselői nem akarták elárulni, kire szavaznak majd. „Még meg akarom őket hallgatni” – mondta Jakab Elemér, aki nem hiszi, hogy az RTVS új igazgatóját a mai első körben megválasztják. Elmondása szerint a koalíciós partnerek próbálták meggyőzni őket Rezníkről, de a frakció tartani fogja magát ahhoz, hogy Ruttkay és Ťapáková közül választ majd. František Šebej sem tartaná korrektnek, ha a titkos szavazás előtt elárulná, kit támogat, csak annyit mondott, a frakció által megjelölt jelöltek közül választ majd.
Az Aktuality.sk azonban azt írja, jól értesült koalíciós forrásuk szerint a Híd egyes képviselői végül átszavazhatnak Rezníkre. Šebej azt mondta, nem tudja, honnak származhatnak a portál információi, ám ők konzultáltak a frakción belül, és egyetlen kollégája sem jelezte, hogy hajlandó lenne erre. „Ez sportszerűtlen dolog volt, csak fáma az egész” – tette hozzá.
Bugár Béla, a Híd elnöke szerint sem igaz a portál állítása, Rezník a Híd számára nem megfelelő jelölt. „Emlékszik még, mit csinált a Pátriával Rezník, mikor a közrádió igazgatója volt? Mi nem felejtettük el” – mondta. „Először megy a koalíció úgy egy személyi választásba, hogy nincs egyezség. Mi elmondtuk a partnereinknek, mi a gond Rezníkkel” – magyarázta hozzátéve, ha mégis Rezník lesz az RTVS elnöke, az csak az ellenzék szavazataival lehetséges. „Ez azt fogja jelenteni, hogy az összes személyi kérdés kapcsán az elkövetkező időszakban vagy lesz megegyezés a koalíción belül, vagy az a személyi kérdés nem kerül a parlament elé” – mondta arról, milyen lépéseket terveznek, ha Rezník nyeri a választást.
Az ellenzék egy része még nem árulta el, kit támogatna – ám az valószínűsíthető, hogy a Smer és az SNS a Híd hiányában Kotlebára és pártjára szorul majd, ha Rezníket akarják látni az RTVS élén. Ján Mora, a párt képviselője nem árulta el a sajtónak, kit támogatnak majd a szélsőségesek, csak annyit, biztosan részt vesznek majd a szavazáson. A szlovák sajtó szerint ugyanakkor valószínűsíthetően Rezníket támogatják majd. A többi ellenzéki párt azonban meglehetősen megosztott. Miroslav Beblavý és a körülötte csoportosuló képviselők a jelenlegi RTVS-igazgatót, Václav Mikát támogatják, és Boris Kollár, a Sme rodina vezetője is őt, valamint Ruttkayt tartja megfelelőnek. A hírek szerint az SaS és az OĽaNO sem zárja ki Ruttkay támogatását, így szoros verseny ígérkezik Rezník és a reklámszakember között. (fm, ie)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.