Ma ismét szavazhatunk

<p>Ma tartják Szlovákia történelmének hetedik népszavazását, mindeddig csak az volt sikeres, amelyben az ország Európai Unióhoz való csatlakozásáról döntött a lakosság. A közvélemény-kutatások szerint a részvétel nem lépi túl a húsz százalékot.</p>

A referendumot, amelyben például a parlamenti képviselők mentelmi jogának eltörléséről dönthetnek a szavazásra jogosult állampolgárok, a Szabadság és Szolidaritás (SaS) párt kezdeményezte még a választások előtt; politológusok szerint a referendum csupán a párt kampányának volt a része.

A SaS és a parlament elnöke, Richard Sulík tegnap arra kérte a lakosságot, éljenek alkotmányos jogukkal, és vegyenek részt a népszavazáson. A referendumot pártja kétéves törekvése kicsúcsosodásának nevezte. „Áldozzanak fel a szombatjukból tíz percet, és vegyenek részt a szavazáson. A politikusok akarata ellen szavazhatnak, ez lehet az Önök napja” – buzdított Sulík. Sajnálja néhány közszereplő hozzáállását, köztük koalíciós politikusokét is, akik szerinte „nem tudtak felülemelkedni a pártszempontokon”.

A politikusok körében ugyanis gyér támogatást élvez a referendum, az SaS képviselőin kívül egyetlen politikai párt sem támogatja nyíltan. Az ellenzéki SNS és a Smer ráadásul arra kérték szimpatizánsaikat, hogy ne vegyenek részt a voksoláson.

Iveta Radičová kormányfő fölöslegesnek nevezte a referendumot, mondván: a kérdések jelentős részét tartalmazza a kormányprogram. Ennek ellenére elmegy szavazni. Mikuláš Dzurinda külügyminiszter is részt vesz a szavazáson, holott pár napja még mérlegelte a részvételt. „Tiszteletben tartom az állampolgárok akaratát” – nyilatkozta tegnap. Bugár Béla, a Híd elnöke választói igazolványt váltott ki, mivel szombaton nem fog állandó lakhelyén tartózkodni. Ján Figeľ, a KDH elnöke nem megy el szavazni. A távolmaradást munkahelyi elfoglaltságaival indokolta. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?