Milan Lučanský
Lučanský: A Kuciak-gyilkosság kivizsgálása nagyjából a negyedénél jár
A Ján Kuciak újságíró és jegyese, Martina Kušnírová meggyilkolása ügyében indított nyomozás nagyjából a negyedénél tart.
Ezt Milan Lučanský országos rendőrfőkapitány jelentette ki a Hospodárske noviny napilapnak adott interjújában.
Lučanský arról is beszélt, hogy még dolgozni kell azon, hogy eljussanak a megrendelőkig. Hangsúlyozta továbbá, hogy a rendőrségnek és az ügyészségnek együtt kell majd működnie, hogy az egész ügy a bíróság elé kerülhessen. „Itt aztán kiderül, milyen eredménnyel zárul a főtárgyalás, melynek keretében ezek az emberek megkaphatják a büntetésüket. Számomra ez az egész ügy csak ezzel a peres eljárással fog lezárulni” – mondta a rendőrfőnök.
Lučanský megerősítette, hogy több hipotézissel dolgoznak, és nem biztos, hogy csak egy megrendelő volt, többen is lehettek.
„Bízom benne, hogy a vizsgálat mindent kiderít” – tette hozzá.
Lučanský az interjúban arról is beszélt, hogy még nem döntötte el, indul-e a közelgő választásokon a rendőrfőnöki posztért. „Információim szerint a belügyminiszter február 1-jén fogja meghirdetni az álláspályázatot. A pályázóknak 30 napjuk lesz rá, hogy jelentkezzenek” – mondta.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.