Losoncig négysávos, Rimaszombatig és Rozsnyóig kétsávos lesz az R2-es

R2-es
Losonc |

Az R2-es gyorsforgalmi út Krivány (Kriváň) és Losonc (Lučenec) közötti szakasza teljes profilban, a további szakasz Rimaszombat (Rimavská Sobota) és Rozsnyó (Rožňava) irányában azonban csak félprofilban épül meg – jelentette be pénteken Érsek Árpád (Most-Híd) közlekedési és építésügyi miniszter egy vámosfalvai sajtótájékoztatón.

Ugyanakkor ezen a szakaszon is teljes profilban vásárolják fel a telkeket, hogy ha a forgalom sűrűsége úgy kívánná, a jövőben bővíteni tudják az útszakaszt - tette hozzá a miniszter.

A Krivány és Losonc közötti szakaszt azért is kell teljes profilban kiépíteni, mert a terv szerint erről fog leágazni a nemzetközi közlekedési folyosó Magyarország irányában. Érsek ezzel kapcsolatban elmondta: Magyarországon, Salgótarjánnál folyik az R21-es gyorsforgalmi út építése, amely egészen a sátorosbányai (Šiatorská Bukovinka) határátkelőig húzódik majd.

A miniszter megjegyezte: a Vámosfalva (Mýtna) és Losonctamási (Tomášovce) közötti szakaszra már kiírták a versenypályázatot, és még idén kiírnák a  Krivány-Vámosfalva szakaszra is, majd Kassa, illetve Šaca-Košické Olšany felé folytatnák az építkezést. Év végéig szeretnék kiírni a versenypályázatot a Soroška alagútra is, jövőre pedig az R2-es további, Losonc utáni szakaszaira, például a Bátka-Gömörfüge (Bátka–Figa) szakaszra.

Radovan Ceglédy, az R2-es építéséért küzdő Naša Sobota nevű rimaszombati polgári társulás aktivistája elmondta: megértik, hogy a forgalom sűrűsége nem teszi indokolttá, hogy Losonc után teljes értékű, vagyis négysávos gyorsforgalmi utat építsenek. „Örülünk, hogyha sikerül kiharcolnunk a kétsávos út belátható időn belüli kiépítését Rimaszombatig. Minél előbb szükségünk van egy biztonságos és gyors útra” – hangsúlyozta Ceglédy, aki szerint a félprofil is nagy segítség lesz a régiónak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!