„Lógó orral” követelnek béremelést a pedagógusok

Pozsony |

<p>A szlovákiai tanárok jövő csütörtökön újra a kormányhivatal előtt tüntetnek majd éremelést követelve. Az iskolaügyi miniszter már tegnap eltúl-zottnak és teljesíthetetlen-nek nevezte a követeléseiket.</p>

A pozsonyi tanárok kezdeményezésére aláírásgyűjtő akció kezdődött a fizetésemelésért, november 5-én délután fél négykor pedig a kormányhivatal előtt szeretnék kifejezni elégedetlenségüket. A „Lógó orrok találkozója” névre keresztelt tüntetéssel a szervezők arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy a kormány már évek óta az orruknál fogva vezeti a tanárokat. „A pedagógusok eredménytelenül végződött sztrájkja óta már három év telt el. Mi változott azóta? Semmi” – nyilatkozta Róbert Beutelhauser, a tiltakozó megmozdulás egyik aktivistája. A Szlovák Tanárkamara (SKU) múlt szerdán felszólította a kormányt, hogy az alap- és középiskolákban januártól 140, 2017-től pedig további 90 euróval emelje a pedagógusok fizetését. Ezenkívül azt is szeretnék elérni, hogy a 2016-os állami költségvetésben 400 millió euróval nagyobb összeget különítsenek el az oktatási intézményeknek, amiből az egyes iskolák felszereltsége közötti különbségeket egyenlítenék ki. Juraj Draxler oktatásügyi miniszter tegnap irreálisnak nevezte a tanárok bérkövetelését és az állami költségvetés módosításával kapcsolatos javaslatukat is. „Nem jöhetnek az utolsó pillanatban azzal a követeléssel, hogy hirtelen csaknem félmilliárd eurót találjunk a költségvetésben” – vallja Draxler, aki ugyanakkor nem zárkózik el teljesen a béremeléstől. Miroslav Beblavý (Sieť) parlamenti képviselő ugyanakkor úgy gondolja, hogy a tanárok most csak azt kérik, amit a Smer korábbi oktatásügyi minisztere, Dušan Čaplovič megígért számukra. „Ha a kért összeg irreális, akkor a Smer ígéretei is irreálisak voltak” – vallja Beblavý. Draxler állításait cáfolja Branislav Kočan, az SKU Pozsony-megyei elnöke is. „Nem igaz, hogy az utolsó pillanatban álltunk elő a javaslatainkkal, a bérköveteléseinket már régen megfogalmaztuk” – mondta Kočan, aki azt is elárulta, hogy már tárgyalnak a szaktárcával a tanárok év végi jutalmáról, amely elérheti a 100 eurót. (SITA, TASR, vlv)   
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?