Logisztikai bázist építünk a NATO műveleteinek támogatására

Poprád |

<p>Logisztikai bázis építését tervezi Szlovákia az ország keleti részén fekvő Popradban a NATO műveleteinek támogatására - közölte Andrej Kiska államfő a katonai szövetség csúcstalálkozóját követően, szombaton.</p>

Az elnök szerint a bázist lőszerkészlet tárolására lehet majd használni, amennyiben a NATO-nak szüksége lesz erre. Andrej Kiska újságíróknak elmondta, Szlovákia vállalta, hogy növeli jelenlétét a szczecini NATO-parancsnoki központban, valamint felajánlotta sliaci repülőterét és lesti kiképző központját. Utóbbi kettő Szlovákia középső részén található.

Az államfő már a katonai szövetség csütörtök-pénteki walesi tanácskozása előtt közölte, hogy országa 2020-ra a bruttó hazai össztermék (GDP) 1,6 százalékára növeli védelmi kiadásait, a katonai költségvetés 20 százalékát pedig a hadsereg modernizációjára fordítja. A NATO-csúcson a tagállamok vezetői megegyeztek abban, hogy megállítják a védelmi kiadások csökkenését, és az elkövetkező tíz évben növelni fogják az ilyen irányú kiadásokat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?