Lipšic: Fico a mecénásokkal és a pénzügyi csoportokkal lépett koalícióra

Pozsony |

<p>Mecénásaival és pénzügyi csoportokkal hozott létre koalíciós kormányt Robert Fico Daniel Lipšic szerint. A Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) alelnöke erről a kormányprogramról folyó parlamenti vitában beszélt.</p>

Követelte, hogy a kormány „koalíciós” egyeztetései legyenek nyilvánosak.

Feltette a kérdést, milyen alapon lett közlekedésügyi miniszter Ján Počiatek (Smer-SD). „Szlovákia a jachtingra szakosodik? Mert ahhoz ért” – szúrta oda politikus a kormánypártnak, arra célozva, hogy az első Fico-kormány idején Počiatek – akkor még pénzügyminiszterként – a J&T pénzügyi csoporthoz tartozók jachtján tett látogatást Monacóban.

Lipšic azt is firtatta, hogyan jutott el a mezőgazdasághoz Ľubomír Jahnátek (Smer-SD), aki az első Fico-kormányban a gazdasági tárcát vezette. „Vonzódni kezdett a földhöz, a repcéhez vagy a sertésekhez? Vagy pedig a Juraj Širokýhoz fűződő viszonya lenne jelölésének tényleges oka?” – kérdezte a kereszténydemokrata képviselő, Juraj Široký nagyvállalkozóra utalva.

A KDH alelnöke a korábban fakitermeléssel foglalkozó Peter Žiga környezetvédelmi miniszter jelölését is megkérdőjelezte. "Eddig vágta a fát, most pedig védeni fogja?" – kérdezte Daniel Lipšic.

Abban sem hisz, hogy a választások éjszakáján cinikusan Coca Colát iszogató Robert Fico Smer-elnök megváltozott. Lipšic szerint Fico a választásokon győztes pártelnökként ugyanúgy kólát ivott, mint abban a lakásban, amelyet a Gorilla-akció keretében figyelt meg a titkosszolgálat néhány évvel ezelőtt.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?