ĺgérettel tele vannak a patikák

A gyógyszertárak saját bevallásuk szerint gazdaságilag mélyponton vannak, a gyógyszerekért nem tudnak fizetni a forgalmazóknak, mivel az egészségbiztosítók, főleg az Általános Egészségbiztosító több havi késéssel fizeti a hozzá érkező számlákat a patikáknak. A gyógyszertárak ezért nem töltik fel készleteiket, sok helyütt zárva tartanak. A kialakult helyzetről Peter Mihálikot, a Szlovák Gyógyszerészkamara (SleK) elnökét kérdeztük.

Szerintem a gyógyszertáraknak joguk van a késedelmi kamatra is, és ezt a jogukat nem lesznek hajlandók feladniA gyógyszertárak többsége zárva tart, illetve nem rendel új gyógyszereket. Meddig tarthat ez az állapot?

Mindaddig, amíg nem kapunk elég pénzt ahhoz, hogy működni tudjunk.

Valamennyi gyógyszertár csatlakozott az akcióhoz?

Hajszálpontos adataink nincsenek, de közel száz százalékos a részvétel. Gyakorlatilag elmondható, hogy valamilyen formában valamennyi patika csatlakozott: vagy bezárt, vagy nem rendel árut; egyes régiókban előfordulhat, hogy megegyeztek, mely napon melyik tart nyitva.

Van, ahol elkérik a betegtől az orvosság teljes árát?

Ilyen patikáról nem tudok, a miniszter fenyegető kijelentései ugyanis elbizonytalanították a patikusokat, ezért inkább a kevésbé radikális tiltakozási formát választották. Ez is azt mutatja, hogy sokkal felelősségteljesebben viselkedünk, mint a kormány vagy az egészségügyi miniszter. Tudatosítjuk, hogy az ügyfeleink betegek, és mivel sokukat személyesen ismerünk, nem lehetünk közömbösek sorsuk iránt.

Az Általános Egészségbiztosító (VšZP) múlt héten 500 millió koronás kölcsönt kapott a Veriteľ Rt.-től, és felügyelőtanácsa döntött arról, hogy ki kell egyenlíteni a gyógyszertárak kifizetéseiben mutatkozó regionális különbségeket. Tapasztalták már ennek gyakorlati eredményeit, kaptak valamilyen pénzt az utóbbi hét napban?

Értesüléseim szerint még egyetlen gyógyszertár sem kapott ebből a pénzből, ígéretekből pedig nem lehet gyógyszert vásárolni. A számláinkon továbbra sincs pénz, a legtöbb gyógyszertár zárva tart, és legkésőbb szerdán vagy csütörtökön azok is bezárnak, amelyek ma még fogadják a betegeket. Gondot okoz a biztosító rendelkezésére álló összeg nagysága is: kérdés, mire lesz elég. Nem tudjuk azt sem, mit vesznek alapul a regionális különbségek megszüntetésekor: egyes pozsonyi gyógyszertáraknak már kifizették a júniusi számlákat is, másoknak még a februáriakat sem. Mi úgy értelmezzük a felügyelőtanács határozatát, hogy az év végéig minden gyógyszertárnak kifizetik a júniusig keletkezett számláit. Ez azonban jelentős összeg.

Mekkora?

Csak a VšZP mintegy 4 milliárd koronával tartozik a patikáknak, és legalább 2 milliárd koronára lesz szüksége, ha ki akarja fizetni a júniusig keletkezett számlákat. Azonban már most esedékes a júliustól októberig keletkezett számlák térítése, és időközben lejár a novemberi számlák fizetési határideje is.

Az egészségbiztosítók gyógyszertárakkal szembeni tartozása 6-7 milliárd koronára tehető. Mennyi ebből a törzstartozás, és mekkora a büntetőkamat?

A 7 milliárd korona a törzstartozást jelenti. A kamatokat jelenleg nehéz meghatározni, mivel a tartozás egy részére – a május 31-ig fizetendő számlák esetében – naponta 0,1 százalékos a büntetőkamat, a későbbi tartozások kamatait pedig a kereskedelmi, illetve a polgári törvénykönyv rendezi.

Az október 14-i közgyűlésükön 14 napot adtak a kormánynak arra, hogy kezdje el a gyógyszertárak adósságainak csökkentését. Történt azóta változás?

A közgyűlés meghatalmazta az elnökséget, hogy a válságos gazdasági helyzetünkről tárgyaljon a legfőbb közjogi méltóságokkal. Megszólítottuk a miniszterelnököt és az államfőt is. Legtöbbet a kormányfővel való tárgyalásainktól reméltük, bíztunk benne, hogy megérti válságos helyzetünket, és olyan javaslatot tesz, mely javít ezen.

Van konkrét eredmény?

Az államfő megértő volt, támogatásáról biztosított. Ugyan nem értett egyet azzal, hogy készpénzben kérjük a betegtől a gyógyszerek teljes árát, de elismerte, hogyha tárgyalásokkal nem sikerül megoldani a helyzetet, akkor a kamarának joga lesz bizonyos nyomásgyakorló akciókra a saját elhatározása szerint.

A kormányfő is hasonlóan reagált?

A vele folytatott tárgyalás teljesen eredménytelen volt: a miniszterelnök nem volt hajlandó megnevezni sem konkrét összeget, sem időpontot azzal kapcsolatban, hogy milyen mértékben és mikor számíthatunk kinnlevőségeink kifizetésére. Csalódottan távoztunk, hiába figyelmeztettük arra, hogy a jelenlegi helyzet komoly következményekkel járhat a gyógyszerellátásra. Mikuláš Dzurinda kijelentette, hogy megbízik egészségügyi miniszterében, és olyan értelemben nyilatkozott, hogy a gyógyszertárak helyzete az egész egészségügy helyzetével együtt fog javulni.

Jelenleg is tárgyalnak a minisztérium és a biztosító képviselőivel?

Nem, mivel azt az ígéretet kaptuk, hogy amint pénzhez jutnak, megkezdik a tartozások kifizetését. Arra várunk, hogy mikor teljesítik ezt.

A kormány a Veriteľ Rt.-n keresztül tartja megvalósíthatónak a tehermentesítést, ezt azonban önök elutasítják. Miért tartják elfogadhatatlannak az adósságcsökkentésnek ezt a formáját?

Az egészségügyi intézmények többsége is elutasítóan, bizalmatlanul fogadta a kormány elképzelését. A bizalmatlanság oka a módszer átláthatatlansága, és az a tény, hogy a gyógyszertárak így elesnek a késedelmi kamatoktól, melyek a demokratikus országokban a tartozás természetes részét képezik.

Az ellenállás csak a késedelmi kamatok miatt van?

Ez az egyik legfontosabb indok. Mi tulajdonképpen évek óta kamatmentes hitelt nyújtunk az egészségbiztosítóknak, miközben a forgalmazóknak késedelmi kamatot fizetünk. Véleményem szerint a gyógyszertáraknak joguk van a késedelmi kamatra is, és ezt a jogukat nem lesznek hajlandók feladni. Egyben jogsértés is történik a Veriteľ Rt.-n keresztül folyó tehermentesítéssel. A kormány enyhén szólva megkerüli a biztosítókról szóló törvényt, mely kötelezi őt az Általános és a Közös Egészségbiztosító teljes hiányának fedezésére. Ez nem történt meg, pedig a biztosítók erre kérték a kormányt.

Az egészségügyi miniszter azzal érvel, hogy korábban már több milliárd koronát fordítottak adósságcsökkentésre, de az egészségügy tartozásai csak nőttek.

Ezt az érvet nem fogadhatjuk el. Ha az ellenőrző mechanizmusok rendesen működtek – ilyen például a biztosítókat ellenőrző állami felügyelet –, akkor a biztosítókon keresztül nem folyhattak el milliárdok. Kérdezem én: Mit tesz az állami felügyelet, ha a pénzügyminisztérium államtitkára azt állítja, hogy éveken át rosszul sáfárkodnak a közpénzekkel az egészségbiztosítók? Ki ellen tettek feljelentést? Tegyenek rendet az arra illetékes szervek, nekünk viszont az fizessen, aki tartozik.

Jelenleg folyik egy aláírásgyűjtési akció is a patikákban. Mi ennek a célja?

Rá akarjuk bírni a kormányt, az egészségügyi minisztert, a parlamentet és a köztársasági elnököt arra, hogy tegyék meg a szükséges lépéseket a gyógyszertárak tehermentesítésére. A petíciós íveket bárki aláírhatja, a gyógyszertárakban szabadon hozzáférhetőek. Az akció több mint egy hete tart, és november végéig folytatódik, ezután adjuk át a címzetteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?