Lezárult a diákokra lövöldöző rendőrök ügye

Pozsony |

<p>Az ügyészség szerint megfelelően jártak el a 2013-ban diákokra lövöldöző rendőrök &ndash; a sértettek mégis kártérítést kaptak a belügyminisztertől.</p>

2013-ban a rendőrség hibájából tévesen állítottak meg egy gépkocsit a D2-es autópályán. A rendőrök állítása szerint az igazoltatásra induló rendőr közeledtére a gépkocsi sofőrje rálépett a gázra, ezért a közeg először a levegőbe, majd a távolodó gépkocsira adott le lövéseket. Az ügyben eljáró ügyésznő döntése értelmében azonban a rendőrök megfelelően jártak el, s ezért leállította a bűnügyi eljárást az esetben. A döntés ellenére a belügyminiszter, Robert Kaliňák pénzbeli kártérítésben egyezett meg a gépkocsiban ülő diákokkal.

A diákok érdekeit képviselő Karol Spišák, valamint az SaS képviselője, Ľubomír Galko tavaly nyáron feljelentést nyújtott be hatáskörrel való visszaélés és magántulajdon rongálásának gyanújával az igazoltatást végző, lövöldöző rendőrök ellen. Ivan Netík, a belügyminisztérium sajtófőnöke elmondta, hogy a rendőrség az ítélet ellenére több hibát is vétett, aminek következtében kerülhetett sor a majdnem tragédiába torkolló esetre. Az első hiba az volt, hogy nem történt meg kellő időben az információcsere a műveleti központok vezetői között, hiszen a megállított autó már nem állt körözés alatt, tulajdonost cserélt. A második, hogy a sértettek három óráig várakoztak a D2-es autópályán, mivel az illetékesek nem tudták eldönteni, hogy melyik megyéhez tartozik az ügy – derítette ki a belügyminisztérium belső nyomozása.

A vétkes rendőröket pénzbeli bírságra ítélték. Mivel az ügyész lezárta a nyomozást, így a csak az autó javítását (1 800 euró) állják az állami költségvetésből, így a sértettek pénzbeli követelésének orvoslására nincs jogi keret. Robert Kaliňák ezért „saját zsebből” - fejenként háromezer euró - fizette ki a három diákot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?