Lezárná a CEU-ügyet a magyar kormány

Budapest |

<p>A magyar kormány már a legnagyobb rugalmassággal áll a Közép-Európai Egyetem sorsának végleges rendezéséhez. Ősszel ettől függetlenül jön majd egy forduló még a kabinet és az Európai Bizottság között.</p>

Hamarosan pont kerülhet a Közép-Európai Egyetem körül tavasszal kipattant botrány végére a hvg.hu legalábbis kormányzati forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a magyar kormány hajlandó eltekinteni az egyetem további működésének egyik legfontosabb akadályát jelentő államközi szerződés megkötésétől az amerikai szövetségi kormánnyal.

A botrány tavasszal robbant ki, amikor teljesen váratlanul benyújtottak, majd sürgősséggel elfogadtak egy olyan törvényt, ami a Magyarországon működő külföldi felsőoktatási intézmények számára jelentős szigorításokat tartalmazott. Az azóta csak „lex CEU”-ként emlegetett jogszabály előírta, hogy csak olyan egyetem adhat ki a jövőben diplomát Magyarországon, amelyik működéséről államközi szerződés van Magyarország és az adott anyaország között, valamint az egyetem itt és hazájában is egyaránt folytat oktatási tevékenységet. Mivel ezek a CEU esetében nem teljesültek, egyértelműnek tűnt, hogy a mindenféle egyeztetés nélkül, sürgős parlamenti eljárásban elfogadott jogszabály a CEU ellehetetlenítésére irányult. Ezt támasztották alá kormányzati szereplők olyan kijelentései is, miszerint nem is lenne baj, ha az egyetem elköltözne Budapestről.

Amerikai reakciók

Csakhogy hamar kiderült, hogy a kormány rosszul mérte fel a nemzetközi, különös tekintettel az amerikai reakciókat. A lex CEU-t nemcsak egy sor nemzetközi szervezet, az EU, valamint számos tagállam (köztük Németország) vezetése ítélte el, hanemamerikai külügyminisztérium is a visszavonását követelte. A reakciók láthatóan meglepték a magyar diplomáciát, így a nyár elejétől lényegében kármentésként fokozatosan kezdett a kormány kihátrálni saját törvénye mögül. Előbb csak a retorika változott meg – több kormányzati szereplő, köztük Palkovics László felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár is hangsúlyozta, hogy szeretnék, ha a CEU maradna Budapesten –, majd jött a már említett információ, miszerint nem ragaszkodnak államközi szerződéshez. Az amerikai külügy ugyanis korábban már leszögezte, hogy a szövetségi kormánynak egyszerűen nincs hatásköre oktatási ügyekben, szerződni csak tagállami szinten lehet, ezért a magyar kormány már elfogadja, ha New York Állam kötne egy megállapodást a kormánnyal a CEU-ról. New York állam vezetése pedig már korábban közölte, hogy készek egy ilyen megállapodás aláírására.

Második feltétel

Persze még ezek után is teljesülnie kellene a másik legfontosabb törvényi feltételnek, miszerint az egyetemnek Amerikában (ezek után praktikusan New York Állam területén) is rendelkeznie kellene legalább egy saját karral, amelyik ott oktatási tevékenységet folytat és diplomát ad ki. A kormány hirtelen jött rugalmasságát látva ugyanakkor nem lenne meglepő – és erre magyar kormányzati források már utaltak is – ha ezt szintén „okosban” oldanák meg. Vagyis a CEU kötne valamilyen együttműködési megállapodást egy ottani egyetemmel, amit a magyar kormány elismerne a szükséges feltételnek, miszerint így a CEU már Amerikában is „működik”.

Biztos a maradás?

A CEU vezetése mindenesetre a héten bejelentette a budapesti épületük további bővítését (egy szakaszt éppen tavasszal, a botrány kirobbanása idején fejeztek be és adtak át), ami szintén arra utal: biztosra veszik, hogy maradnak Magyarországon.

A Velencei Bizottság ugyanakkor szintén a héten egy előzetes állásfoglalásában több ponton is élesen kritizálta a jogszabályt, többek között azért, mert egyeztetés nélkül fogadták el és a CEU ellehetetlenítésére irányul. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője erre úgy reagált, hogy a Velencei Bizottságot is Soros György irányítja. Az ügy mindenestre októberben az Európai Bizottságban folytatódik majd, mert ez a testület szintén vizsgálatnak vetette alá a jogszabályt. Elképzelhető, hogy addigra a szükséges megállapodások is megszületnek és rendeződhet az egyetem sorsa.

Kósa András

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?