Leváltanák Procházkát

Pozsony |

<div>Radoslav Procházka valószínűleg ismét jelölteti magát a Sieť élére, annak ellenére, hogy a párt a márciusi választásokon csupán 5,6 százalékot szerzett. Ezt ő maga is megerősítette. A párt regionális szervezetei állítólag leváltanák Procházkát, lehetséges utódként Andrej Hrnčiar neve merült fel. A Sieť tisztújító gyűlését szeptember 1-jén tartják.</div><div>&nbsp;</div>

A regionális szervezetek tanácsa ugyanakkor már most szombaton összeül, személyi kérdésekről azonban nem lesz szó - mondta el Andrej Hrnčiar, aki egyben leszögezte: nem akar Procházka helyére kerülni. Tisztában van ugyanakkor a regionális szervezetek elégedetlenségével, amit elsősorban az váltott ki, hogy a Sieť koalícióra lépett a Smerrel és SNS-szel. "Kiállok amellett, hogy ez volt az egyedüli lehetséges megoldás" - hangsúlyozta Hrnčiar.  Procházka egyébként a választások után felajánlotta lemondását a párt elnökségének, amely azonban visszautasította azt.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?