Lévai járás: MKP–Híd-egyezség

Pozsony |

<p>A Lévai járásban nem száll versenybe egymással az őszi megyei választásokon a Híd és az MKP. Eddig Nyitra megyében &ndash; és egész Nyugat-Szlovákiában &ndash; ez az egyetlen járás, ahol megegyezés született a két párt között. A közös indulásról az MKP és a Híd járási elnökségének küldöttei tegnapelőtt egyeztek meg &ndash; tájékoztatta lapunkat az MKP sajtóosztálya.</p>

 

A megbeszélésen lefektették azokat az alapelveket, melyek alapján a két párt együttműködik a Közösségi Platform keretében az idei megyei választások során. A két párt megállapodott abban, hogy a lehetséges kilencfős járási választási listát 4+4+1 arányban töltik fel. A két párt tehát arányosan képviselteti magát, egy további jelölt pedig független lesz. A megegyezés szerint a jelöltek egységesen lépnek fel a Közösségi Platform mellett a kampány során, megválasztásuk esetén pedig a megyei önkormányzatban is együttműködnek a járás magyarságának szolgálatában. A megegyezés ellenére is nehéz lesz a jelölteknek sikeresen venni a választásokat. A legutóbbi népszámlálás szerint a magyarság aránya 24 százalékos a járásban, a magyar jelöltekkel szemben pedig várhatóan ismét széles szlovák koalíció jelöltjei fognak állni. Négy éve az MKP-s jelöltek 3000–3700 voksot szereztek, míg a szlovák nagykoalíció jelöltjei 4500–7600 voksot. Akkor mind a 9 helyet a Smer–KDH–SDKÚ–HZDS jelöltjei nyerték el. 2005-ben nagyobb volt a részvételi arány, ám a szlovák jelöltek akkor is átlagosan kb. kétszer annyi voksot gyűjtöttek, mint az MKP jelöltjei.Nyitra megyében könnyen lehet, hogy ez lesz az egyetlen közös járási lista. Komáromban már biztos, hogy versenyt fut az MKP és a Híd, Vágsellyén és a Párkányi körzetben szinte biztos.  Érsekújvárban még nyitott a kérdés, ám kicsi az esélye a megegyezésnek. Mivel a járás magyarságának jelentős része a párkányi körzetben él, itt eleve kicsi az esélye a bejutásnak, még közös lista esetén is. Ugyanez érvényes a Nyitrai járásra is. A szomszédos Nagyszombat megyében is külön indul a Híd és az MKP. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?