Letölthető terminológiai szótár fog a kisebbségek rendelkezésére állni

Bukovszky László
Pozsony |

A nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosi hivatal közzéteszi a honlapján azokat a terminológiai szótárakat, amelyek a kisebbségi csoportok hivatalos kommunikációját hivatottak segíteni. A szótárak letölthetőek lesznek, így mindenki magánál hordhatja őket.

„A szótárak célja, hogy egyszerűbbé és effektívebbé tegyék a kisebbségi nyelveken való hivatalos kommunikációt" – mondta Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos. „Azért hoztuk létre ezt a modern és hozzáférhető verziót, hogy mindenki használhassa, akinek szüksége van rá a hivatalokkal való kommunikációban" – tette hozzá.

A terminológiai szótárak elsősorban azoknak az állami hivatalnokoknak készültek, akik a mindennapokban valamelyik kisebbségi nyelvet használják. Rajtuk kívül a tolmácsoknak és a fordítóknak, valamint minden polgárnak, aki a hivatalos ügyei intézéséhez valamelyik kisebbségi nyelv terminológiáját használja. 2012-ben elkészült a szlovák-magyar, szlovák-ruszin és szlovák-roma szótár, majd 2015-ben a szlovák-ukrán is.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?