Lemondott Robert Fico és kormánya

Pozsony |

<p>Andrej Kiska államfő elfogadta Robert Fico kormányfő és a Smer-kormány lemondását. Egyidejűleg kinevezte Ficót az új, koalíciós kormány élére.&nbsp;</p>

Miután letették esküjüket az újonnan megválasztott képviselők és pótképviselők és megválasztották a parlament vezetőségét, Robert Fico az esti órákban benyújtotta kormánya lemondását Andrej Kiska államfőnek. Az elnök rögtön ezután ismét a Szlovák Köztársaság miniszterelnökének nevezte ki Ficót, ezzel megkezdte harmadik kormányzati ciklusát.

Az új kabinet várhatóan csütörtökön ül össze először, ebben a Smernek 9, az SNS-nek 3, a Hídnak 2, a Sieťnek pedig egy minisztere lesz. Ezután hetente egyszer, minden szerdán fog ülésezni a kormány. A kabinetnek hamarosan bizalmat kell kérnie a parlamenttől, ekkor fogadják majd el a képviselők a kormányprogramot is.

AZ EMBEREK MÉRGESEK - ÜZENTE KISKA. KINEVEZTÉK AZ ÚJ KORMÁNYT. 

Fico harmadik kinevezésével beérte Vladimír Mečiart, aki szintén háromszor volt Szlovákia miniszterelnöke. A Smer elnöke ugyanakkor a hivatalban töltött időt tekintve már megelőzte a HZDS egykori vezetőjét, aki kétszer csak rövid ideig volt kormányfő, s csak egy teljes, négyéves miniszterelnöki ciklusa volt (1994–1998). Fico mögött két komplett ciklus áll (2006–2010 és 2012–2016). 

FELMÉRÉS: SZINTE SENKINEK SEM TETSZIK A VÁLASZTÁSOK. KATTINTSON A RÉSZLETEKÉRT. 

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?