Lehull a lepel az SDKÚ fiktív támogatóiról?

Pozsony |

<p>Négy év bírósági hercehurca után pert nyert a Fair-play Szövetség a főügyészséggel szemben, így az köteles lesz nyilvánosságra hozni, miért állította le 2006-ban a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió fiktív szponzorainak ügyében folytatott nyomozást.</p>

A főügyészség elutasította a határozat szövegének nyilvánosságra hozását, arra hivatkozva, hogy a törvény ezt nem teszi lehetővé, és az embereknek be kell érniük az indoklás nélküli határozattal.

A Legfelsőbb Bíróság ítélete azonban felülbírálta a főügyészség jogértelmezését, és arra kötelezte a testületet, hozza nyilvánosságra a határozat szövegét is.

"A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében a rendőrség, az ügyészség és a bíróságok eddigi gyakorlata a határozatok és az ítéletek nyilvánosságra hozataláról hibásnak tnik" - mondta Vladimír Šárnik, a Fair-play Szövetség jogi képviselője.

A civil szervezet 2006 áprilisában azt szerette volna megtudakolni, miért állította le a főügyészség az SDKÚ fiktív támogatóinak ügyében folytatott nyomozást. A főügyészség azonban ezt elutasította, arra hivatkozva: a büntető perrendtartás kijelöli azon intézmények és személyek körét, melyek számára kézbesíthető a határozat, de a Fair-play-Szövetség nem tartozik ezek közé. A szövetség fellebbezett a határozat ellen, de ezt is elutasították. Ezt követően fordultak a Pozsonyi Kerületi Bírósághoz, mely szintén a főügyészségnek adott igazat. A Legfelsőbb Bíróság azonban nem.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?