Olyan projekten dolgozik a belügyminisztérium, amely lehetővé tenné, hogy a rendőrök ingyen utazhassanak a vonatokon. Matúš Šutaj Eštok (Hlas) belügyminiszter tájékoztatása szerint a belügyi tárca megállapodást kötne a Szlovák Vasúttársasággal (ZSSK) – jelentette be a miniszter pénteki sajtótájékoztatóján.
Lehetővé tennék, hogy ingyen utazhassanak a rendőrök a vonatokon
„Ez egyrészt előnyös lenne a rendőrök számára, hiszen sok rendőr vonattal utazik a munkahelyére. Másrészt a vonattal utazók is nagyobb biztonságban lennének. Emlékeztetnék arra a tavaly év végén történt incidensre, amikor Eperjesen késsel fenyegette az utasokat egy tettes” – mondta a miniszter, és hozzátette, a vasúti közlekedés biztonságára is jó hatással lenne az intézkedés.
Roman Mikulec volt belügyminiszter, parlamenti képviselő (Szlovákia mozgalom) a közösségi hálón közzétett videójában azt mondta, a rendőrök ingyenes vonatozása nem más, mint a testületen belüli problémák elkendőzése. Szerinte a rendőrök azért lépnek ki a szolgálatból, mert Šutaj Eštok miniszter nem tartotta be a fizetésre és a szociális biztonságra vonatkozó ígéreteit.
A volt miniszter megjegyezte azt is, hogy a rendőröknek már most is kötelességük beavatkozni, ha veszélybe kerül az emberek élete, egészsége vagy vagyona. Mikulec szerint a tűzoltó- és mentőszolgálat tagjai, és a hegyi mentők is elégedetlenek a belügyminisztériummal.
Jelenleg az iskolások és az idősek 100 százalékos kedvezménnyel utazhatnak a ZSSK vonatain.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.