Pozsony. A rendőrség csütörtökön szétvert egy kiterjedt pozsonyi alvilági bandát – jelentette be tegnap Jaroslav Spišiak. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a több mint négyszáz rendőr összehangolt munkájával végrehajtott akció során 15 személyt tartóztattak le, köztük a banda vezérét.
Lecsaptak az alvilágra
Pozsony. A rendőrség csütörtökön szétvert egy kiterjedt pozsonyi alvilági bandát – jelentette be tegnap Jaroslav Spišiak. Az országos rendőrfőkapitány-helyettes közölte, a több mint négyszáz rendőr összehangolt munkájával végrehajtott akció során 15 személyt tartóztattak le, köztük a banda vezérét. „Enynyire mélyrehatóan még bűnözők egyetlen csoportját sem sikerült felszámolnunk” – nyilatkozta Spišiak. Úgy véli, sikerült megingatni a pozsonyi alvilág saját érinthetetlenségébe vetett hitét. A Pozsonyban, Nagymihályban, Rózsahegyen és Zsolnán végrehajtott összesen 44 házkutatáson kétmillió koronát, több lőfegyvert és robbanószerkezetet foglaltak le. A banda gazdasági csalással, fiktív ügyletekkel és más bűncselekményekkel az eddigi ismeretek szerint több mint 150 milliós koronás forgalmat bonyolított, s beavatkozásával a rendőrség több mint 50 millió korona összértékben hiúsított meg tranzakciókat. A bűnbanda lelkén a rendőrség eddigi tudomása szerint legalább öt gyilkosság szárad, de több eset kapcsán is nyomozás indult. Az „áruló” tagokat különös kegyetlenséggel kivégezték, majd holttestüket savval szétmaratták.
Ötpercenként egy bűncselekmény
Pozsony. Tavaly átlagban ötpercenként követtek el egy-egy bűncselekményt – az egész évben több mint 93 ezret –, s a rendőrség eddig közel 51 ezerre derített fényt. 2001-ben 129 gyilkosság történt, tehát átlagban 67 óránként egy, naponta ketten vetettek önkezükkel véget életüknek. (TASR)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.