Leállították a Kaliňák elleni eljárást

Pozsony |

<p>Leállította a&nbsp;Robert Kaliňák belügyminiszter elleni vizsgálatot a&nbsp;funkciók összeférhetetlenségét vizsgáló bizottság.</p>

Arról az eljárásról van szó, mely azt a félmilliós kölcsönt vizsgálta, melyet Kaliňák Ladislav Bašternák vállakozótól kapott, és melyet a B. A. Haus részvényeinek megvásárlására fordított.

Kaliňák azt nyilatkozta, hogy 500 000 euró volt az az összeg, amellyel a bank engedélye alapján túlterhelhette a számláját. A bizottság szerint ezt az összeget nem volt kötelező megadni a vagyonnyilatkozatában, ebben az ügyben ezért leállították az eljárást.

A miniszter és a B. A. Haus kapcsolatát még vizsgálják, ebben az ügyben még várnak azokra a dokumentumokra melyek tisztáznák Kaliňák és a cég kapcsolatát.

„Kétszer kértük levélben a dokumentumokat. Még mindig nincsenek itt.“ – mondta Martin Poliačik képviselő (SaS), a bizottság elnöke, azzal, hogy harmadszor is kérvényezik őket.

A Kaliňák elleni vizsgálatot Veronika Remišová (OľaNO-NOVA) és Ľubomír Galko (SaS) indították, azzal az indoklással, hogy a belügyminiszter nem a törvény által előírt módon adta le a vagyonnyilatkozatát 2013-ban, 2014-ben és 2015-ben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?