Leáll a közel hetven éve beindított alumíniumgyártás Szlovákiában

Slovalco
Pozsony |

A kormány tétlensége miatt leáll az alumíniumgyártás Szlovákiában – jelentette be az ország egyetlen alumíniumgyártója, a garamszentkereszti Slovalco. A leállás miatt alkalmazottak százai veszítik el az állásukat, a vállalat eddigi ügyfelei pedig Kínából és Oroszországból lesznek kénytelenek beszerezni a gyártásukhoz szükséges alumíniumot.

Szlovákia egyetlen alumíniumgyártója, a Slovalco úgy döntött, hogy bizonytalan időre leállítja az alumíniumgyártást a garamszentkereszti (Žiar nad Hronom) üzemében. Milan Veselý, a Slovalco vezérigazgatója a leállást, amelyről a társaság részvényesei kedd este hozták meg a döntést, a magas villanyárral magyarázza, amely miatt jelentős mértékben megugrottak a gyártási költségeik. A vállalat vezetése az elmúlt hónapokban többször is figyelmeztette a kormányt, hogy ha nem dobnak nekik mentőövet, búcsút inthetnek a szlovákiai alumíniumgyártásnak, ennek ellenére máig nem döntöttek a kibocsátáskereskedelemről szóló törvény módosításáról, amely a vállalat vezetése szerint kiszámítható feltételeket biztosított volna a gyártásukhoz, olyan kompenzációkat vezetve be számukra, mint amilyenekben a többi uniós ország gyártói részesülnek.

Felelőtlen miniszterek

A Hospodárske noviny gazdasági napilap szerint a cég megmentéséhez egyetlen lépés is elegendő lenne: az energiaigényes termeléssel foglalkozó cégeknek – a mostani 3-4 százalék helyett – legalább a negyedét vissza kellene adni abból az összegből, amit az üvegházhatású gázok kibocsátási egységeiért a környezetvédelmi alapba fizetnek. Annak ellenére, hogy ebben az alapban már egymilliárd eurót sikerült felhalmozni, a pénzt elsősorban az állami költségvetés egyenlegének a kozmetikázására használják fel. Igor Matovič pénzügyminiszter, Richard Sulík gazdasági miniszter és Ján Budaj környezetvédelmi miniszter már két éve képtelen megegyezni erről a fontos változtatásról. Budaj ráadásul a múltban az olyan energiaigényes vállalatokat, mint a Slovalco legszívesebben külföldre kergette volna, Sulík pedig nagyjából két hónappal ezelőtt a garamszentkereszti vállalatnál tett látogatása során kijelentette, hogy az említett változtatásokat a következő kormánynak kell majd végrehajtania, amely valószínűleg „nagyobb megértést tanúsít majd az iparral szemben”.

Veszteséges gyártás

„Ha a Slovalco folytatná a működését, akkor a jelenlegi szlovákiai feltételek és a magas villamosenergia-árak miatt jelentős veszteségeket szenvedne el” – állítja a cég vezetése. Hasonló okok miatt a Slovalco már 2021 és 2022 fordulóján is a jelenlegi termelési kapacitásának a 60 százalékára korlátozta a termelését. Most azonban az alumíniumgyártás teljes leállításáról döntött, amit szeptember végéig végre is hajtanak.

A leállás közvetlenül a gyár 300 alkalmazottját, a vállalat alkalmazottainak nagyjából a kétharmadát érinti, közvetve azonban több mint ezer ember munkája kerül veszélybe az üzem alvállalkozóinál. A Slovalco vezetése azt ígéri, hogy az elbocsátott alkalmazottakat „többféle támogatásban” részesíti.

„Üzemünk a világ egyik legmodernebb alumíniumkohója, és Besztercebánya megye egyik legnagyobb munkaadója. Ezért sajnáljuk, hogy a kormány tétlensége miatt véget ér az alumíniumgyártásunk csaknem 70 éves hagyománya”

– mondta Veselý. Az alumíniumgyártás leállítását követően a garamszentkereszti üzemben szerinte csak a technológiai hulladék feldolgozására szolgáló újrahasznosító központ működik majd tovább, amelyet a vállalat idén indított be. Ehhez Veselý szerint nagyjából 130 alkalmazottra lesz szükségük.

Még több behozatal

Az elbocsátott alkalmazottak mellett a leállás legnagyobb vesztesei a Slovalco ügyfelei lesznek, amelyeknek most új beszállítók után kell nézniük. A Slovalco éves termelési kapacitása 175 ezer tonna alumínium, és körülbelül 250 ezer tonnás olvasztókapacitással rendelkezik. A cég honlapján szereplő információk szerint az általuk gyártott alumíniumtermékek 30 százalékát Szlovákiában értékesítették, a fennmaradó 70 százalékát pedig exportálták, elsősorban Olaszországba, Ausztriába és Csehországba. „A Slovalco nemcsak a szlovák, hanem az európai vállalatok számára is kulcsfontosságú beszállító. A termelés leállításával Európa most kénytelen lesz még több alumíniumot importálni olyan országokból, mint Kína vagy Oroszország” – teszi hozzá Veselý.Hogy a Slovalco azonban még nem adta fel teljesen, azt az is bizonyítja, hogy a kulcsfontosságú alkalmazottjaitól egyelőre nem válik meg. Ez utóbbiaknak kellene ugyanis beindítaniuk a gyártást, ha esetleg olyan helyzet állna elő, hogy ez újra megérné számukra. Ehhez azonban elfogadható szintre kellene csökkennie az energiaáraknak, amire az elemzők szerint egyhamar nem számíthatunk. Marián Slivovič, a Slovalco igazgatótanácsi tagja és az alumíniumgyár kisebbségi tulajdonosa, a Penta pénzügyi csoport egyik partnere szerint a részvényesek nem fontolgatják a vállalat elköltöztetését Garamszentkeresztről, és szeretnék folytatni a tárgyalásokat a kormánnyal a termelés újraindításának a lehetőségéről. „Az újraindítás nagyjából egy évig tartana, és gazdaságilag rendkívül megterhelő, nagyjából 100 millió euróba kerülne” – tette hozzá Slivovič.

„Az alumíniumpiaci problémák egész Európára kiterjednek, miközben Szlovákia lehetőségei rendkívül korlátozottak. Az állam nem tudja és nem is fogja tudni hosszú távon kompenzálni a cégek gyártási költségeit” – reagált a pénzügyminisztérium a Slovalco bejelentésére. Milan Krajniak munkaügyi miniszter ugyanakkor azon a véleményen van, hogy az államnak meg kellene mentenie a munkahelyeket. „Ha az állam hajlandó volt több százmillió eurót fordítani a Volvo meggyőzésére, hogy a legújabb beruházását Szlovákiában valósítsa meg, akkor elvárható, hogy mindent megtegyünk azért, hogy a munkahelyek a garamszentkereszti régióban is fennmaradjanak” – mondta a tárcavezető. (mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?