Látszólag könnyen ír, de válaszai nem kételymentesek

Azok számára, akik még nem ismerik a szerzot, a következo áll a kötet borítóján: „Mizser Attila 1975-ben született Losoncon, 2001-ben végzett a Miskolci Egyetem magyar nyelv és irodalom szakán. Doktorijára készül. Elso kötete 2000-ben jelent meg Hab nélkül címmel az AB-ART kiadónál.”

„nem emel be már senki sem — kezdi egyik versét egy József Attila-parafrázissal, a Nem emel föl címu vers nyomán a szerzo:

„nem emel be már senki sem

nem vesznek szóba se számba

a magamfajta mit tegyen

hogy legyen kanonizálva”

Mizser Attilának a kötet egészét tekintve láthatólag ez az egyik legfontosabb kérdése, és ez létkérdés valóban: melyik versképzo út vezet az elismeréshez, a költészeti osztályba? Ehhez formálisan a kötött versformát választja, a szonettet, strófikus dalt, s úgy tesz, mintha muvelné. De a legelso szonett az alábbi vallomással kezdodik: „Ó, hogy utálok szonettet írni”…

Mégis, elég sok szonettet ír. Tudja, hogy az 14 sorból áll, és körvonalakban követi a rímszerkezetet, de a szótagszám, a jambikus kezdés és sorvég szigorúsága nélkül. Pontosabban, a jambikus sorokat trochaikusokkal váltogatja. Ez az oldott, a sorlejtést arányosan váltogató írásmód megfelel a szerzo azon belso törekvésének, hogy a mai közbeszéd, a médianyelv különféle szubkultúrák tónusában szólaljon meg. A nyelvet nem teremti újra, hanem hagyja muködni, folyni, csapódni — természetesen a saját vérmérséklete és észjárása szerint. A versformák tudatosnak mutatkozó kezelése néhol föllazul: a trochaikus labirintus címu vers elso szakaszában a harmadik sor, harmadik szakaszában a második sor például jambikusba fordul, amit a kétféle sor össze nem illo rímeltetése is mutat: ariadné — valakié…

Ahogy a névtelen, de éleslátású kötetajánló írja: „Minden egyes vers lényegében eleven beleszövegelés a mindent elsodró szövegdömpingbe és a »lomha« kulturális tradícióba. Mizser leszámol a hagyományos vallomáslíra szokványtoposzaival: a kifejezés autentikusabb lehetoségeit egyfajta szabad nyelvi-ritmikai áradásban véli megtalálhatónak.”

„négy napig várt a tankban a cucc

az évad make up kongruál

a tag beáll és hörög egy fuck

offenzív alkat de így dukál” (blöff)

A magánszöveg bizonyos intimitást és vallomásosságot kíván helyettesíteni. Amolyan férfias szeméremmel és argós szókimondással tudatja a hagyományosnak nevezheto vallomáslíra szerzoiéhez hasonló közérzetét: útkeresést, küzdést, kudarcot, próbálkozást, jólét utáni vágyat, a világ elviselhetetlenségét, önkívületet, a testiség áhított és taszító állapotait mutatja be a magány keseru és trágár felhangjaival.

Mizser Attila látszólag könnyen ír, de ez nem jelenti azt, hogy kételymentes a sorskérdésekre adott válaszait illetoen. Lepattant nyegle nok, futballmeccsek, pótszerek és vegyszerek, vip-öltönyök, zakók, mellények és bélések, sok-sok útnak indulás sorakozik a verseskötet lapjain, veszélyes talpszakaszok, sokféle, naturalista gyomor- és testmuködés, grammatikailag — másoknál stílusértéku — elharapott szavak (sopán, mahagón, lófra), idegen szavak magyar helyesírással és meghonosodott, de idegenes szavak, a szándékos és kihívó mindennapiság motívumai uralják a szorosra szerkesztett verseket (bénázgat, ród múvi, rákattan, filózza, cicózza, robgrijé, milyen szar ma, furt lebaszol stb.). Az is jelzés, hogy mirol nem szeretne beszélni. De tudósít, mert lírikusként nem tehet mást.

„…ennyit érnek

a tetteikre nincs kamat

az asztalon fáradt fények

mahagón ízbe zárt zamat” (oszi gomb),

illetve:

„olajozottan mint egy versben

hol kímélet és arány vegyül

úgy sértem fel precízen sebzem” (leszámolás).

A verseket olvasván az a benyomásunk támadhat, hogy a költo kelletlenül támaszkodik ugyan a kötöttebb formákra — talán ebben látja a költoi siker külso garanciáját —, de mondanivalóit tekintve mégis ezek a formák a legadekvátabb megjelenítoi annak az egyszerre magabiztos, kétségbeesett és mindenféle össztársadalmi lehetoségbol kiábrándult nemzedéknek a számára, amelyet „nem tart meg mento szerkezet”.

Érdekes lesz követni, hogy következo köteteiben vajon a szerzo beszédmódja simul-e a csiszoltabb formákhoz, vagy a formákat rántja majd össze a lét másnaposságával folyamatosan megküzdo kifejezésmód. (Kalligram, Pozsony 2003)

Balla Zsófia