Látszatpályázat közvilágításra

Pozsony |

<p>A gazdasági minisztérium pályázati felhívást tett közzé, öt millió eurót osztana szét a települések közvilágításának korszerűsítésére. A projekt szépséghibája, hogy év végéig kell mindent lebonyolítani, s ez szinte lehetetlen.</p>

Az önkormányzatok szeptember végéig igényelhetnek támogatást a közvilágítás korszerűsítésére, egy település akár 750 ezer eurót is kaphat. A pénz a 2006–2013-as programozási időszak le nem hívott uniós forrásaiból származik, ezekkel a pénzekkel december végéig el kell számolni, ez a végső határidő. Ez azt jelenti, hogy nyolc hónap sincs a pályázat benyújtására, a közbeszerzési pályázat lebonyolítására és a beruházás kivitelezésére. Elúsznak az uniós pénzekSzlovákia milliárdokra rúgó uniós pénzt veszít el, mert képtelen volt azokat felhasználni. A statisztika javítására tett igyekezettel magyarázható, hogy a minisztérium az utolsó pillanatban is új pályázatokat ír ki a fel nem használt pénzekre. A településeknek résen kell lenniük, mert rá is fizethetnek, ha belevágnak. Elúszhat a falu pénze isJúlia Uhrinová, a rimaszombati Regionális Fejlesztési Ügynökségek (RRA) igazgatója szerint csak azoknak érdemes jelentkezni, akik már túl vannak a pályázat adminisztrációs részén. „Ilyen rövid idő alatt csak azok pályázhatnak eséllyel, akik kész tervdokumentációval rendelkeznek, beszerezték az engedélyeket és elindították a közbeszerzés. Erre volt lehetőség, mert a tárca néhány hete tájékoztatott a felhívásról és a feltételekről” – mondta az RRA igazgatója. Júlia Uhrinová szerint a polgármesterek többsége még mindig előre kidolgozott stratégia nélkül vág bele a fejlesztésekbe. Sokan az utolsó pillanatban kapkodnak, aminek az az eredménye, hogy a tervek kidolgozására fordított pénz elúszik. Ezt burkoltan a minisztérium is beismeri. A honlapján minden pályázót arra figyelmeztet, hogy a rövid idő és a kötelező közbeszerzési eljárás miatt jól fontolja meg, mire kér támogatást. A közbeszerzési pályázat, ha minden simán megy, három hónap alatt zárul le, de akár fél évig is elhúzódhat. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?