Látomásként Zynthanova

Nehezen tudom elképzelni Zentát, ezt a bácskai települést úgy háromszázötven évvel ezelőtt. A „központban” egy dzsámi, környékén néhány sátor meg vályogviskók, az emberek többsége azonban földbe vájt odúkban lakik, azok rőzsével vagy náddal lefedve.
A korábbi időket semmi nem őrzi, nincs nyom, nincs mibe kapaszkodni.

Nehezen tudom elképzelni Zentát, ezt a bácskai települést úgy háromszázötven évvel ezelőtt. A „központban” egy dzsámi, környékén néhány sátor meg vályogviskók, az emberek többsége azonban földbe vájt odúkban lakik, azok rőzsével vagy náddal lefedve.

A korábbi időket semmi nem őrzi, nincs nyom, nincs mibe kapaszkodni. A nevezetes csata után élőlény szinte alig marad, holttestek borítják a folyóba lőtt bőrhidat, meg az innenső oldali sánc katlanját.

A XVIII. század elején már ismét néhány száz személyről szól a krónika (telepítenek ide Nyitra környékéről is), különösebb élénkülés azonban aligha tapasztalható; egy-egy ács, csizmadia, halász és kereskedő működik. Meg hét fuvaros – lova, kocsija sem lehetett mindenkinek.

Néhány évtized múltán azonban hirtelen felpezsdül az élet, tehetős polgárok szecessziós épületei sorakoznak tágas utcákon, az állomásra berobog a vonat, az eredetileg Szintarévre keresztelt város százkilométeres körzetben elsőként kap villanyvilágítást, és fahíd ível át Bánát irányába.

A gimnázium csak úgy ontja a tehetségeket, a centrumot a monumentális Városháza uralja. A rakparton csónakházak, már telepítik a Népkertet vigyázva őrzött növényzettel, rózsalugasokkal, a fából ácsolt Vigadóban esténként zene szól, a tehetősebbek az Eugen Szállót választják.

Valkay Zoltán, miután egy vaskos kötetben megírta a város építészetének történetét, gondolt egyet, s megrajzolt egy új várostérképet. Azt pedig megjelentette a település betűit kissé összekeverő helybeli zEtna internetes folyóirat. Azon utcák, házhelyek, boltok, óvodák, iskolák, mindenféle intézmények, aki tehát gyorsan rajtol, máris házat biztosíthat magának, sőt szomszédot is, tervezgethet, kommunikálhat.

Az elképzelt város lassan benépesül, a zEtna webmagazin által meghívott írók a minap be is járták a lehetséges színhelyet, átgyalogolva a bánáti oldal szikes vidékére, ahol jövő nyáron talán tájborok bemutatásával egybekötött tanácskozásra is sor kerülhet, a strand mögötti fákat pedig mindenki ízlése szerint felöltöztetheti.

És felöltöztetheti mindenki az álmait. Erről tanúskodott a Városok és fellegvárak címmel megtartott irodalmi est is, ám igazi ötletekkel a vitában résztvevő érdeklődők gyarapították a virtuális város lehetséges tárházát; ami az életben nem valósul meg, az Zynthano-vában – Valkay Zoltán így nevezte el – valóra válhat. Fogadalmakkal teli ünnepek tájékán ez nem alábecsülendő: izmosodnak falak, épületek, utcák és terek, felvillan valami, ami a játékból valóság igézete. Incselkedő művészet ez, súlyosabb következmények nélkül.

Ha tovább haladnánk Bánát vidékén Szeged irányába, rávetül tekintetünk egy dombra. A hiedelem szerint a csatából menekülő török vezér itt veszítette el kedvesét, akinek örök nyugvóhelye e halom.

Mindez az elképzelt várostól alig kőhajításnyira, akár kirándulóhely is lehetne. De mi légyen azokkal, akik egykoron rőzsefedeles üregekben éltek, majd hét fuvaros segítségével takarították be a terményt. Avagy még a virtuális város sem tökéletes?

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?