Laci otthonra talált

„Amikor a polgármester »megmossa a fejemet«, ha nehezemre is esik, el kell ismernem, hogy igaza van.” Juhos Ferenc, nádszegi polgármester (balról) és Szépe Laci.Somogyi Tibor felvételer A látogatásokat rendszeresítették és a gyerekek sorsát figyelemmel kísérték. – Három évvel ezelőtt telefonon jelentkezett a gyermekotthon igazgatója, aki tudatta velem, hogy rendezni kellene a 18 éves Laci sorsát. Kertelés nélkül rákérdezett: tudunk-e lakást, munkahelyet biztosítani a felnőttkorba lépő, s így az intézetet elhagyni kényszerülő fiatalembernek. Nem mondtam nemet. Abban egyeztünk meg, hogy felmérem a lehetőségeket – emlékezett Juhos Ferenc, a Galántai járásban található nagyközség polgármestere. – Laci alkalmazásával nem volt gond, mert feltételeztem, hogy kitanult ácsként más munkákat is el tudna végezni. A községi hivatalban pedig szükség volt egy mindenesre. A lakásszerzés már nem ment olyan simán, de végül ezt is megoldottuk. Eszembe jutott, hogy az iskola raktárként használja az egyik szoba-konyhás, üres tanítói lakást. Szóltam az igazgatónőnek, volna-e lehetőség a lakás átadására. Ő azonnal igent mondott. Ezután a helybeliek társadalmi munkában kifestették a helyiségeket, villanymelegítővel és egyéb szükséges eszközökkel szereltük fel. Majd értesítettem a gyermekotthon igazgatóját: Laci csomagolhat.

Amikor arról mesél, miképp zajlott Szépe Laci búcsúja a gyermekotthontól, elérzékenyül. – A legényke megkért arra, írjak számára egy rövidke búcsúbeszédet. Kívánságát teljesítettem, de amikor ránézett a felsorakozott nevelőkre, sorstársaira, a könnyeitől nem látta a betűket. Annak ellenére, hogy valójában elvágyódott a közösségből, a búcsú nehéz volt.

Laci úgy vélte, hogy végre lezárult életének egy olyan szakasza, amelyben mindig mások döntöttek helyette. Amikor azonban a ruhaneművel megrakott táskával, némi megtakarított pénzével kilépett a nagybetűs életbe, még nem sejtette, hogy nehézségek sorát kell leküzdenie.

– A leglényegesebbet, a lakást és a munkahelyet megkaptam, de a rámszakadt önállósággal nem nagyon tudtam mit kezdeni – vallotta Laci őszinte egyszerűséggel. – A polgármester segítségével a megtakarított pénzből bútort, ágyneműt vásároltam. Szükségem volt edényre, konyhai felszerelésre. Szerettem volna még sok mindent megvenni, de a betétkönyvemről elfogyott a pénz. Amíg a gyermekotthonban éltem, nem is sejtettem, mi mennyibe kerül. Nem tudatosítottam, hogy nem ingyen eszik és lakik az ember, és hogy a villanyért is fizetni kell. A pénz értékét sem ismertem, ezért a havi zsebpént, hamar elköltöttem. Még most is gondot okoz az anyagiak beosztása. A község, de a munkaközösség is befogadta a gyermekotthonban nevelkedett fiatalembert, s többen voltak, akik segítették beilleszkedését. – A kezdet nem volt könnyű – folytatta a polgármester. – Nem nagyon akartam beleavatkozni a dolgaiba, de amikor láttam, hogy nem mindig dönt helyesen, szólnom kellett. Például, amikor két hét alatt elköltötte a havi fizetését. Ám ezután is élnie kellett valamiből, ezért tőlem kért kölcsön. Ekkor döbbentem rá, hogy nem lehet kihozni valakit a gyermekotthonból felelősségvállalás nélkül. Csak hát egyfajta idegenként vajon parancsolhatok-e egy nagykorú fiatalembernek? – töprengtem éjszakákon át. De ha én nem, ki ügyeljen arra, nehogy rossz társaságba keveredjen, ne kapjon rá az italra, ne játékautomatázzon? Megmondtam Lacinak: tudatosítom, hogy nem vagy a fiam, de úgy kell bánnom veled, mintha az volnál. Elmagyaráztam neki, nem ellened, hanem érted vagyok, vagyunk. És ha tetszik, ha nem, alkalmazkodnod kell, el kell fogadnod, hogy továbbra is tanácsokat, utasításokat kapsz. Bármennyire is tiszteletben tartom önállóságodat, az anyagiakkal el kell számolnod. Ha pedig mégis megszorulsz, pár koronát kizárólag tőlem, illetve a feleségemtől kérhetsz kölcsön. Hiszem, hogy Laci megértette szándékaimat.

– Saját hibáimból kellett levonnom a tanulságokat, ami ugye nem egyszerű – mondja egy nagy sóhaj közepette, s megjegyzi azt is, hogy már tudja kiben bízhat meg, kire támaszkoszkodhat. Amikor teheti, ellátogat a nagymegyeri gyermekotthonba, gyakori vendég Ekecsen is, ahol a húga él. – Nagyon ügyes, szorgalmas, segítőkész. Ha eljön Nádszegre, nyomban kitakarítja a lakásomat. Neki is szerencséje volt, az egyik intézeti nevelőnő vette magához. Egészségügyire jár, most volt a szalagavatója, ahová engem is meghívtak – büszkélkedik Laci, aki elégedett a sorsával. Leginkább annak örül, hogy visszatérhetett a szülőfalujába. Tudatosítja az önzetlen segítség jelentőségét, már csak azért is, mert az elhagyatott szülői ház lakhatatlan. – Hárman vagyunk testvérek, a nővérem szerint el kellene adni a házunkat, viszont a polgármester úr szerint meg kell tartani. Mert jól jön majd a telek akkor, ha családalapításra szánom magam. Ez még persze odébb van, bár sokat gondolok arra, milyen jó lesz családban élni. Egészen biztos vagyok abban, hogy az én gyerekem nem kerül intézetbe! Bennünket a szülők iszákossága miatt helyeztek Nagymegyerre. Ahol kényelmesen, gondtalanul éltünk, ám az otthon, a szabadság, nagyon hiányzott. Most ugyan a magam ura vagyok, viszont néha épp ez okoz gondot. Ezért amikor a polgármester „megmossa a fejemet”, ha nehezemre is esik, el kell ismernem, hogy igaza van – vallja őszintén. Örömmel tölti el a tudat, hogy ha nem akar, nem kell egyedül lennie. – Az első hónapokban bántott, hogy itt nem nagyon voltak barátaim. Azóta javult a helyzet. Mint mindenki, én is várom a karácsonyt. De másképp, mint amikor az otthonban éltem. Hiába kaptunk ajándékot, nagyon fájt, hogy nem mehettünk haza. Amikor kikerültem a gyerekotthonból, a karácsony közeledtével kicsit tartottam a magánytól. Végül nem maradtam magamra a szentestén sem, a polgármesteréknél lehettem. Az idén is meghívtak, de vár az a család is, ahol a húgom él. Hozzájuk mindenképpen elmegyek, ugyanis a faluban tetszik egy lány...