Labaš újraírta jelentését Malina Hedvigről

Pozsony |

<p>Másfél évig tartott a Komenský Egyetem Orvostudományi Kara dékánjának, amíg újraírta a Malina Hedvig-ügyben készült szakértői jelentését. Amint a kar egyik, neve elhallgatását kérő alkalmazottjától megtudtuk, az új szakvélemény még terhelőbb Malina Hedvigre nézve, mint az előző volt.</p>

Peter Labaštól 2009 novemberében kérte a főügyészség az eredeti jelentés kiegészítését, miután az abban feltüntetett konzultánsok egy része elhatárolódott a dolgozattól. A professzor, az első jelentést is egy évig írta, a harmincöt oldalas munkában mégsem válaszolt a főügyészség által feltett kérdésekre, sőt, számos esetben elferdítette az igazságot, pontatlanul idézett és fontos tényeket nem vett figyelembe. Malina Hedvig ügyvédje, Roman Kvasnica a főügyészségnek címzett levélben sorolta fel a szakvéleménnyel kapcsolatos kifogásait, de a főügyészség ennek ellenére nem indított eljárást a szakvélemény meghamisítása miatt, hanem annak átdolgozását kérte Labaštól.

Az új szakvéleményt a főügyészségen még nem kapták meg, maga Labaš pedig nem nyilatkozik a részletekről.

Annak ellenére, hogy a nyitrai orvosok szerint Malina Hedviget egyértelműen megverték, az orvosi kar dékánja mégis arra a következtetésre jutott, hogy zúzódásai régebbi eredetűek voltak és az ajkát maga harapta meg. Az új szakvélemény nem sokban különbözik az eredeti jelentéstől, ezt a professzor már októberben sejttette, amikor azt mondta, csak formális hiányosságok miatt kell kiegészítenie.

További részletek szerdai nyomtatott kiadásunkban.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?