Kvasnica: „Nem tudják, hogyan faroljanak ki ebből”

Trencsén |

Nem volt Malina Hedvig DNS-e azon a borítékon, amelyben megverése után visszakapta a személyi okmányait – állítja a 2006 augusztusában megtámadott fiatal nő ügyvédje. Erről a Sme napilap számolt be.

Roman Kvasnica védence ügyéről a legrangosabb és legnépesebb szlovákiai nyári fesztiválon, a trencséni Pohodán számolt be, ahol a Malina Hedvig ügyével gyakran foglalkozó Týždeň hetilap főszerkesztőjével, štefan Hríbbel beszélgetett. Az ügyvéd közölte, hogy a rendelkezésére álló szakértői jelentés szerint Hedvig DNS-e csak a borítékra ragasztott bélyeg hátoldalán mutatták ki. Korábban ugyanis a borítékon állítólag kielemezhető DNS alapján állították azt, hogy magának adta postára az iratait, ami bizonyítja, hogy az egész támadást csak kitalálta. A volt diáklány saját állítása szerint maga ragasztotta vissza a bélyeget, mert az leesett a borítékról. A belügyminiszter röviddel a történtek után azt mondta, magán a borítékon is találtak ilyen nyomokat. Az ügyvéd szerint Malina Hedviggel szembehelyezkedik a belügyminisztérium, a titkosszolgálat és néhány – ahogyan ő fogalmazott –nagyon népszerű politikus. „Nem tudják, hogyan faroljanak ki ebből – fogalmazott az ügyvéd. – A vizsgálati iratokban nincs egyetlen normális bizonyítéka sem annak, hogy ez a lány (Malina Hedvig – a szerk. megj.) bármit is kitalált. Lépjenek a nyilvánosság elé, és mondják azt, hogy tévedtek?” Kvasnica szerint a belügyminiszter és Robert Fico kormányfő rossz információkat kapott, amikor arról nyilatkozott, hogy az egész támadást csak Hedvig találta ki. Szerinte azok, akik mindezt így szervezték, közel állnak a támadást előkészítőkhöz. „Ezek szlovákiai emberek, nem magyarok” – tette hozzá. Abból, hogy néhány nappal a történtek után információi szerint lehallgatták az akkor még diák Malina Hedvig tanszékvezető oktatóját, az ügyvéd szerint titkosszolgálati játszmára lehet következtetni. A belügyminisztérium cáfolja Kvasnica állításait, hangsúlyozva: ő a sajtónyilvánossággal játszadozik. (sme)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?