Külügyminisztérium: Az Oroszország elleni 14. uniós szankciócsomag nem sérti Szlovákia érdekeit

földgáz

Az Oroszország elleni 14. uniós szankciócsomag nem sérti Szlovákia érdekeit – jelentette ki a külügyminisztérium államtitkára, Marek Eštok.

Az új szankciók többek között megtiltják a beruházások realizálását, valamint az orosz cseppfolyósított földgázzal (LPG)  kapcsolatos projektek megvalósításához szükséges áruk, technológiák és szolgáltatások nyújtását.

Az EU létesítményei a továbbiakban nem járulnak hozzá az orosz cseppfolyósított földgáz harmadik országokba történő exportjához, ami a hajóról hajóra és hajóról partra való átrakodásra terjed ki. Ez az intézkedés nem érinti az EU-ba irányuló gázimportot, hanem csak az unión keresztül harmadik országokba irányuló újbóli kivitelt.

Az EU további 116 olyan személyt és jogi személyt vett fel szankciós listájára, akik Ukrajna területi integritását, szuverenitását és függetlenségét veszélyeztetik, valamint új intézkedéseket és eszközöket fogadott el az eddig jóváhagyott szankciók kijátszása ellen.

„A 14. szankciócsomagot hivatalosan jóváhagyták. Mint eddig, most is az a mottó vezérelt bennünket, hogy a szankcióknak jobban kell büntetniük az agresszort, mint a tagállamokat és Szlovákiát. A csomag előkészítéséről más országok minisztériumaival együttműködve tárgyaltunk, így azok nem sértik Szlovákia érdekeit. Nincsenek olyan elemek, amelyek Szlovákia gazdasági érdekeit érintenék” – mondta Eštok az európai miniszterek brüsszeli találkozója után.

(TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?