Kulturális melegházi hatás – Válogatott aforizmák

Pontosan az aforizmák adnak legjobban számot az agyi elektromosságról, a milliárdnyi mikroszkopikus gondolatról, amelyek az idegpályákon az agy felé tartanak s állandóan áthatolnak rajta. Lichtenberg ezt úgy fejezné ki, hogy az aforizmák adnak legjobban számot „a lencséken, a csiszolt üvegen túli” korpuszkuláris és Brown-féle aktivitásról.

A képernyő első áldozata: a csend. A televízióban már soha nincs élő csend, csak mesterséges csend percei vannak, amelyeket tárolnak alkatrészek vagy pótszervek gyanánt a sugárzás céljára. A mesterséges csend forgatása a legkísértetiesebb és a legburleszkebb művelet, amelynek valaha is tanúja voltam.

Egy statisztika szerint egy végzetes repülőszerencsétlenség esélye 1 az 1600000-hez. Ha valaki naponta repülővel utazik, akkor is csak ezer év múlva kockáztatja e balesetet. A számok a megnyugtatást szolgálnák, de ehelyett rémületet keltenek, mert hangsúlyozva, hogy a kockázat valóságos, még ha parányi is, megtörik személyes, hallgatólagos bizalmunkat abban, hogy a kockázat veszélye nulla – amely nélkül nem is szállnánk repülőre. Az ezer év befejezett láthatárrá változik, a halál láthatárává, mely közeledik, mihelyt kilépünk a véletlenből és belépünk a valószínűségbe.

Az eszmék területe őserdő, maga a vad állapotban élő természet, amelyben a bennszülöttek kénytelenek vadászatból fönntartani magukat. Nincs örökség, nincs referencia, nincs eredeti fölhalmozódás: a gondolkodás számára csak a véletlen adott, az ösztönös és állati védekezés. Az életfeltételek tekintetében nevelők és termelők lettünk. De szellemileg és indulatilag megmaradtunk vadásznak – az írás és a gondolkodás minden pillanatában létezik egy zsákmány és egy ragadozó. A túlélés pedig csodának számít.

Szeptember 11. nem csupán a világhatalom gyöngeségét tárta föl, rávilágított egy intellektuális kaszt önmagával való viszonyára is, amely kétségbeesetten próbálja megmenteni a látáshoz való jogát. Ám egyre nehezebb megóvni a diskurzus rendjét a dolgok rendetlenségében. Amint a terrorizmusnak sincs értelme, sem világos következményei, sem objektív okai. Ahogy a dolgok elleni erőszak is a gondolkodás zűrzavarából ered. A cselekvésre való áttérés, mint láttuk, egészen más, mint a belőle következő aktualitás (ez a háborúra is vonatkozik).

World Trade Center: a háromezer áldozatnak semmi nyoma. Mintha oltott mészbe dobták volna őket. Csak a képek hang nélkül, némán, megkövülten a filmszalagon. A fémroncsokat s a törmeléket drágán eladták. Az esemény pedig mintegy szertepárállt.

Végül az amerikai nemzet minden molekulája máshonnan jön, ahogyan valamely test cseréli ki sejtjeit anélkül, hogy maga is megváltozna. ĺgy lesz Amerika előbb fekete, majd indián, spanyol, aztán meg puerto-ricói, anélkül, hogy megszűnne Amerika maradni. Annál is inkább mitikusan amerikai marad, hogy alapvetően nem az lesz. És annál is alapvetőbben, hogy semminemű alapja nem lesz (ha valaha volt is, mert az alapító atyák maguk máshonnan jöttek). És annál integristább lesz, minél több fajból és kultúrából áll majd. És annál imperialistább, minél inkább a rabszolgák leszármazottai kormányozzák.

Nincs sok értelme korrupciót emlegetni a politikában, ahogy a lelki perverzió fölemlegetésének sincs értelme. Egész szellemi univerzumunk perverznek nevezhető: nem tartalmaz egyebet, mint védekezést, hamisítást, kényszerképzeteket, nem is szólva a megszállottságról és a kegyetlenségről, a boszszúvágyról és mindezek jellegzetes árnyalatairól. Amorális itt minden. Ez így van és pont. És a szellemi szabályzás minden egyes vállalkozása pontosan olyan haszontalan, mint a társadalmi univerzum moralizálásának kísérlete. Amint Mandeville helyesen mondta, a mérleg a rosszat a rosszal méri.

Egy buszvezetőt, aki hamisan vallotta magát támadás áldozatának, elítéltek a biztonsági szolgálat megtévesztéséért. Egy rendőrtiszt kijelenti: „Annyi bajunk van az igaz bűntényekkel és most még a hamissal is vesződnünk kell!” Régen az ál-bankrablást keményebben büntették, mint az igazit, mert színlelni a rosszat még súlyosabb magánál a rossznál is. A csalás a négyzetre emelt rossz. Hát a jó színlelése? A hamis „jó cselekedet” vajon nem súlyosabb-e a rossznál?

A nemek egyenlősége már nem ismer határt. Láthatjuk mindezt annak a fiatal amerikai nőnek a képében is, aki pribék lett az iraki tömlöcökben, pórázon tartva a meztelen vagy kámzsás arabokat, mint bármelyik speciális nyugati női klubban.

A fellendülés ellenállhatatlan mind a jó, mind a rossz irányban.

A kulturális melegházi hatás: az ezer meg ezer múzeum, fesztivál, kollokvium és szimpózium mérgező kigőzölgése sokkal katasztrofálisabb az ózonréteg eltűnésénél. A fuldoklás a milliárdnyi kreatív elme tevékenységének tulajdonítandó, amely biztosabban változtatja meg az élet minőségét, mint a sokféle ipari ártalom.

És ha Tokióban egyetlen kongresszus sem tudott a végére járni a technikai ártalmak ellenőrzésének, ugyan miféle eljárás tudná megfékezni a kulturális ártalmakat?

A három nagy forradalom után – Galilei és a geocentrizmus vége, Darwin és az evolúciós elmélet, Freud és a tudattalan „felfedezése” – mai forradalmunk a virtualitás és az informatika forradalma egyre jobban távolítja az embert a természet világának szuverenitásától, amelynek központja volt, amikor a föld még nem a nap körül forgott, amikor az ember még nem a majomtól származott. Ma egyre inkább excentrikus lesz, saját modelljének periférikus és mesterséges kiterjesztése.

Alexander von Humboldt a braziliai őserdő kellős közepén találkozott egy papagájjal. Már csak ez a madár tudott néhány szót egy törzs nyelvéből, amelyet teljesen elpusztított a himlő.

Romhányi Török Gábor fordítása