Külföldi rabszolgaság fenyegeti a romákat

<p>A modernkori rabszolgasors Szlovákiában főleg a romákat veszélyezteti &ndash; derül ki a Človek v tísni (Ember szorult helyzetben) humanitárius és emberi jogi szervezet felméréséből. Eszerint a romák közül leggyakrabban olyan szegregált roma telepen élő, 25&ndash;35 év közötti férfi válik emberkereskedők áldozatává, akinek minimum egy gyermeke van, s aki már dolgozott, például építkezésen segédmunkásként.</p>

A romákat rendszerint külföldi kényszermunkára adják el, a tettesek személyesen keresik fel áldozataikat. „Nagyon magabiztosan, ugyanakkor barátságosan viselkednek, így könnyen elnyerik a romák bizalmát. Jó munkát és magas szociális segélyt kínálnak fel, s miután az áldozatok kiutaznak, azonnal elveszik útlevelüket, irataikat. Nem telefonálhatnak, s rögtön munkába kell állniuk. Fizetést nem kapnak, földön alszanak, embertelen körülmények közt tartják őket” – olvasható a szervezet jelentésében, amelyet 141, romákkal folytatott beszélgetés alapján állítottak össze.

Ebből az is kiderül, hogy a megelőző programok, amelyekkel a romákat érintő emberkereskedelmet szeretnék visszaszorítani, gyakran azért mondanak csődöt, mert a rendőrök nem tudják elnyerni a romák bizalmát. A roma telepeken ugyanis általában csak razziák, letartóztatások alkalmával jelennek meg. A romák később a szociális munkásokkal sem hajlandóak együttműködni. (dem, SITA)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?