A koronavírus-fertőzöttek számának növekedése nem jelenti azt, hogy Szlovákiát elérte volna a járvány második hulláma. Ezt a kormány szerdai ülése előtt jelentette ki Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter.
Krajčí: Szlovákiát még nem érte el a járvány második hulláma

Krajčí rámutatott, hogy az új pozitív esetek „importáltak”. Hozzátette: egyelőre nem tervezik az óvintézkedések újabb szigorítását, de a szakmai konzílium minden nap kiértékeli az aktuális helyzetet.
A miniszter hangsúlyozta: most az a fontos, hogy azok, akik külföldről, főleg a járványügyi szempontból kevésbé biztonságos országokból térnek haza, tartsák be a tiszti főorvos utasításait. A kormány kilátásba helyezte, hogy szigorúbban fogják ellenőrizni ezeknek az embereknek a mozgását. A mobilszolgáltatók minden esetben küldenek nekik egy figyelmeztető SMS-t. Krajčí hozzátette: ha a lakosság továbbra is felelősségteljesen fog viselkedni, érvényben maradhatnak a jelenlegi enyhítések.
A tárcavezető elmondása szerint a regionális közegészségügyi hivatalok szakemberei az igazolt koronavírus-fertőzöttek esetében biztosítják az összes óvintézkedés betartását, hogy megakadályozzák a betegség továbbterjedését.
„A regionális közegészségügyi hivatalok emberei felkeresik a fertőzöttekkel közvetlen kapcsolatban álló személyeket, hogy elvégezzék rajtuk a koronavírus-tesztet. Szoros kapcsolat esetén elrendelik a házi karantént. Urai vagyunk a helyzetnek”
– hangsúlyozta Krajčí.
Azzal kapcsolatban, hogy Csaca környékén regisztrálták a legtöbb fertőzöttet, a miniszter kijelentette, hogy a fertőzésgócokat ellenőrzés alatt tartják, és nem érte őket meglepetésként a pozitív esetek számának növekedése. A helyi közegészségügyi hivatal együttműködik a városi önkormányzattal és a megyével is. Megelőző intézkedésként zárva tartják a csacai és a karásznói (Krásno nad Kysucou) iskolákat.
A csacai városvezetés a közösségi hálón közzétett egy nyilatkozatot, miszerint a járásban ma hét újabb pozitív esetet regisztráltak, de nem a város területén. Minden új fertőzött kapcsolatban állt olyan személyekkel, akiknél korábban már igazolták a koronavírus-fertőzést. A közlemény szerint a városban eddig egy pozitív eset sem fordult elő. Tovább folyik a gyerekek és az iskolai alkalmazottak tesztelése.
Kedden (június 23.) 18 újabb esetben diagnosztizálták az új típusú koronavírus-fertőzést Szlovákiában. A pozitív esetek száma ezzel 1607-re nőtt. Erről az Egészségügyi Információk Nemzeti Központja (NCZI) tájékoztatott a covid-19.nczisk.sk weboldalon.
Eddig összesen 203 911 tesztet végeztek el, kedden 1257-et. A COVID-19 betegségből eddig 1448 személy gyógyult ki. Kedden újabb gyógyultat nem vettek nyilvántartásba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.