Közélet

Krajčí szerint a Szputnyik-szerződés olyan jó, hogy még nekünk kellene megköszönni az oroszoknak

Szlovákia elállhat a Szputnyik V vakcinára kötött adásvételi szerződéstől, ha az orosz fél nem szállítja le egy hónapon belül az ígért vakcinamennyiség legalább 50 százalékát. Ezt Marek Krajčí (OĽANO) parlamenti képviselő és volt egészségügy-miniszter jelentette be a közösségi hálón, hozzátéve: sikerült elérnie, hogy a szerződés tartalmazza az erről szóló záradékot. Szerinte a szlovák fél már most is felmondhatja a megállapodást.
author
TASR

2021. május 6. 17:31

Marek Krajčí
- TASR/AP-felvétel

Krajčí azt állítja, hogy Szlovákia nem köteles megvásárolni az összes vakcinát. "A leszállított védőoltásokat eladhatjuk másnak. Erre például nincs jogunk olyan oltóanyagok esetében, amelyek az Európai Bizottságon (EB) keresztül jutnak el hozzánk. Az összeset át kell vennünk és ki kell fizetnünk, ráadásul jelenleg nem adhatunk el ilyen vakcinát az Európai Unión kívülre" - fűzte hozzá.

Krajčí elmondása szerint az uniós tagállamok arra kényszerültek, hogy a szükségesnél sokkal nagyobb mennyiségben vásároljanak védőoltásokat, melyek egy részét csak az idei év negyedik negyedévében kaphatják meg. "Annak volt a legnagyobb esélye a lehető leggyorsabban oltáshoz jutni, aki a legtöbb vakcinát kötötte le. Így alakították a feltételeket a gyógyszergyárak és az EB" - állítja a volt miniszter.

Krajčí arra is rámutatott, hogy a vakcinagyártókat semmi sem fenyegeti, ha késnek a beszállítással, viszont az egyes országoknak az egész megrendelt mennyiséget át kell venniük.

A Szputnyik-szerződés szerinte "sokkal előnyösebb", ezért Szlovákiának köszönetet kellene mondania az orosz félnek, hogy "hajlandó volt velünk ilyen szerződést kötni."

A Szlovák Egészségügyi Minisztérium április végén tette közzé a Szputnyik V vakcinára kötött adásvételi szerződést a szerződések központi nyilvántartásában. A dokumentumban szereplő ár 19 900 000 amerikai dollár áfa nélkül.

Szlovákia összesen kétmillió Szputnyik V védőoltást rendelt. Az orosz vakcina beszerzése feszültséget gerjesztett a koalíción belül, amely a kormány átalakításához vezetett.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
élelmiszer

Eltűnhet az üzletekből a hazai csirkehús

Igor Matovič

Csak kedden szavaznak Matovič leváltásáról

Boris Kollár

Kollár elítéli az újabb négy ukrán terület Oroszország általi annektálását

António Guterres
Frissítve

Guterres: veszélyes eszkalációt jelentene az ukrán régiók orosz elcsatolása

Dobosy Pál

Ketten indulnak a polgármesteri pozícióért Felsőszeliben

Új Szó

Miről ír a pénteki Új Szó?

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.