Marek Krajčí
Krajčí: Meggyógyult két korábbi koronavírus-fertőzött
Meggyógyult két szlovákiai páciens, akik korábban az új típusú koronavírussal fertőződtek meg.
Az információt csütörtöki sajtótájékoztatóján erősítette meg Marek Krajčí (OĽaNO) egészségügy-miniszter.
Hozzátette: a fertőzött páciensek számára a pozsonyi (Bratislava), kassai (Košice) és turócszentmártoni (Martin) kórházakban fognak kialakítani ún. vörös zónákat.
Annak a koronavírus-fertőzött páciensnek, akinek megszűntek a tünetei, még két hétig karanténban kell maradnia. Ha ezalatt sem lép fel nála semmilyen tünet, még kétszer letesztelik őt. Ha mindkét tesztje negatív, gyógyultnak nyilvánítják őt. A személyi adatok védelmére hivatkozva Krajčí nem hozta nyilvánosságra a két gyógyult páciens korát.
Ján Mikas tiszti főorvos hozzátette: azok a külföldről hazatért páciensek, akik a kötelező 14 napos karantén alatt nem mutatnak tüneteket, visszatérhetnek a normális életvitelükhöz.
Krajčí elmondta: a kórházak már készülnek azoknak a pácienseknek a fogadására, akik csúcsminőségű egészségügyi ellátást fognak igényelni. A fertőzöttek számára fenntartott vörös zónákat hét napon belül tervezik kialakítani. Pozsonyban több kórházépületet és pavilont, Kassán egy kórházat, Turócszentmártonban pedig két pavilont különítenek el a koronavírus-fertőzöttek fogadására. A helyzet alakulásától függően bővíthetik tovább az ún. vörös zónákat.
Mikas elmondása szerint egyelőre nem szabtak ki büntetést azért, mert valaki nem viselt védőmaszkot a lakásán kívül, de ha ezt az óvintézkedést tömegesen ignorálni fogják, a rendőrséggel együttműködve bevezethetik a szankciókat is.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.