Krajcer: A Smer csalása, hogy megmarad a „tévédíj”

Pozsony |

<p>A Smer-SD polgárokkal szembeni csalásnak nevezte Daniel Krajcer (SaS) előző kulturális miniszter, hogy a kormány továbbra is meg akarja tartani a „tévédíjat” (üzembentartási díjat).</p>

Az előző kormány döntése értelmében 2013-tól megszűnt volna ez a díj, Robert Fico kormánya azonban nem akarja eltörölni, sőt, az is felmerült, hogy megemelik az összegét.

Marek Maďarič (Smer-SD) kulturális miniszter azzal utasította vissza Krajcer bírálatát, hogy az ő minisztersége idején tulajdonképpen már a következő kormány idejére készítették elő a díj eltörlését. Krajcer erre megjegyezte, hogy a választások előtt nem tudni, ki alakít kormányt, s ő előbb bevezette volna a törvénymódosítást, de azzal Ivan Mikloš (SDKÚ-DS) akkori pénzügyminiszter nem értett egyet.

Krajcer a díj megtartását célzó törvényjavaslat keddi parlamenti vitájában kijelentette, hogy a Smer biztonságot ígért választóinak, de csak az biztos, hogy pénzt vesz el tőlük.

Igor Matovič, az Egyszerű Emberek és Független Személyiségek vezetője kifogásolta, hogy azoktól is beszednék a díjat, akik nem is tudják fogni a Szlovák Rádió és Televízió (RTVS) adóit. Úgy tudja, a díjfizetésre kötelezettek egytizede ilyen.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?