Közös tanévnyitó Komáromban

Az idei tisztújítás óta Pék László, a galántai Kodály Zoltán Magyar Tannyelvű Gimnázium volt igazgatója személyében új elnök áll a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének élén. Terveiről, valamint a szövetség munkájáról beszélgettünk.

„A szövetség vezetősége már folytatott tárgyalásokat a választások után újjáalakult magyar oktatási minisztériumban.” A szerző felvételeA szervezet munkájában nem szakadt meg a folyamatosság, emellett új vonalvezetést is ígértek.

Ennek egyik pillére a szövetség mint civil szervezet intézményesítése. Egyúttal meg szeretnénk erősíteni a regionalitás elvét. Több regionális központban is gondolkodunk, amelyek a helyi kezdeményezésekre jobban tudnának összpontosítani. Egy ad hoc bizottság Ipolyságon már megtárgyalta a pedagógiai intézet létrehozásával és a regionális központok kialakításával kapcsolatos kérdéseket, és az augusztus 30-ai országos elnökségi ülésen is ez lesz a központi téma.

Mi lesz az intézet feladata?

A pedagógiai intézet vagy a pedagógusszövetség intézményeként, esetleg más módon jönne létre, a jogi formát most próbáljuk megtalálni. Az intézet szolgáltatásokat nyújtana, nyári és évközi továbbképzésekkel segítené az alapiskolák és a középiskolák pedagógusainak munkáját. Szeretnénk, ha a szövetségben szakértők dolgoznának egy-egy tantárgy fejlesztésén, korszerűsítésén, lennének például programfelelősök, akik egy-egy programot menedzselnének. Most fut egy CET-program a szövetségben, ehhez hasonló oktatási programokat is indíthatnánk. A szövetségben versenyszervezők csoportja dolgozik, újabban táborszervezők is tevékenykednek, az intézmény kiadványokat is megjelentetne.

Hol alakulnának regionális központok?

Komáromban, Galántán, Rimaszombatban és Királyhelmecen adottak a tárgyi és a személyi feltételek, de ha az ország bármely pontján kezdeményeznék, másutt is alakulhat. Galánta azért is megfelelő, mert a szövetség elnökének is itt van az irodája, de közlekedési szempontból is előnyös hely, a Pozsonytól Nyitráig terjedő régió, a Mátyusföld és Felső-Csallóköz igényeit is elláthatnánk. Szeretnénk átalakítani azt az épületet, amelyben az irodánk van, Magyar Ház létesítését tervezzük, amelyben továbbképzéseket, csillagtúrákat, zenei rendezvényeket szervezhetnénk. Az is felmerült, hogy a pedagógiai intézet központja Komáromban lesz, helyiséget a Selye János Kollégiumban kapnánk. A közép-szlovákiai régióban Rimaszombatban a Magyar Ház és a Református Egyházi Iskola révén is olyan lehetőségek adottak, amelyeket a szövetség is felhasználhat. A bodrogközi régió pedig olyan távol van, hogy ott is szükséges akár egy nem teljes szervezettségű központ létrehozása. Minderről az országos választmány szeptemberi ülésén döntünk. Több változatot szeretnénk végiggondolni, hogy magyarországi támogatásokat is tudjunk szerezni, és a szlovákiai oktatási rendszerbe is be tudjuk építeni az intézetet.

Mit szervezett a nyári szünetben a pedagógusszövetség?

Mint évek óta, idén is szerveztünk nyári egyetemet. Deáki, Rimaszombat és Nagymegyer után Dunaszerdahelyen. Magyarországi és hazai előadók tartottak színvonalas előadásokat, polgármesterekkel is találkoztunk, akikkel megbeszéltük azokat a kérdéseket, amelyek az önkormányzati irányítás által vetődnek fel. Egy autóbusznyi pedagógusunk részt vett az erdélyi nyári egyetemen a Bolyai Egyetemen, Rimaszombatban pedig vasárnap kezdődik a nyári egyetem. A földrajz, a történelem és a biológia szakosok is szeretnék, ha nekik is szerveznénk tanulmányutakat. Hat táborban azok a diákok nyaraltak ingyen, akik sikeresen szerepeltek a tanulmányi versenyeken. Az utóbbi időben megnőtt az igény a számítógépes ismereteket nyújtó továbbképzések iránt. A pedagógusszövetség közvetítésével tizenegy középiskola kapott a Sulinet program keretében számítógépes felszerelést, és tanév közben ezekkel az iskolákkal együttműködve szeretnék informatikai képzést tartani. Van egy félig kész internetes honlapunk, ezt szeretnénk mielőbb befejezni, a következő hetekben osztjuk szét az Apáczai Kiadóból érkezett tankönyvszállítmányt.

A következő tanévben milyen támogatásokra számíthat a szlovákiai magyar oktatás?

A szövetség vezetősége Magyarországon, a választások után újjáalakult oktatási minisztériumban már folytatott tárgyalásokat. Megbeszéltük a szövetség fejlesztésével és támogatásával kapcsolatos kérdéseket. A pedagógiai intézet regionális központjai számára ingatlanok felújításához vagy a működésükhöz szükséges költségek kérdését is. Szeretnénk, ha a diákjaink nagyobb arányban bekapcsolódnának a magyarországi tanulmányi versenyekbe; azokban a versenyekben pedig, amelyek tantervi és egyéb szempontból összhangban vannak a nálunk folyó oktatással, szlovákiai fordulókat szerveznénk. Erre is szeretnénk támogatást szerezni. Aziránt is érdeklődtünk, hogy az Illyés Közalapítvány kuratóriumának átalakulása és a kedvezménytörvény módosítása következtében hogyan változnak a támogatás feltételei. Örülnénk, ha a mi véleményünket is figyelembe vennék, és a szlovákiai továbbképzésekre is jutna támogatás.

Az eredeti státustörvény szerint a legalább két gyermeket magyar iskolába járató családok kaptak volna támogatást, a módosítás szerint az iskolák részesülnének benne. Ennek formáiról is szó volt Budapesten?

Elképzelhető, hogy ez a támogatás is pályázati rendszerben valósul meg. Eddig elsősorban az Illyés Közalapítványon keresztül érkezett a pénz, pályázati rendszerben, és a régiós pályázatokon a kisiskoláknak is jutott belőle. Remélhetőleg az iskolák is beleszólhatnak, hogy a támogatásból mennyi jusson a diákoknak, a pedagógusoknak, az iskolának vagy rendezvényekre. Úgy vélem, nem kellene megszüntetni a személyi támogatásokat, nagyon sok, főként több gyermekes családnak vagy a szórványvidékeken élőknek szükségük lehet rá.

Milyen költségvetéssel dolgozik a pedagógusszövetség, honnan kap anyagi támogatást?

Kizárólag magyarországi támogatásokból létezünk. A magyar oktatási minisztériumban pályázhatunk oktatási programokra, valamint a Illyés Közalapítványnál. Arra számítunk, hogy a szlovákiai oktatási minisztériumtól is kaphatunk támogatást. Az itteni tárca illetékesei eddig arra beszélték ki magukat, hogyan adhatnának pénzt a magyarnak, ha nincs hasonló szlovák szövetség. Ezért próbálunk intézményesülni. Lesz egy pedagógiai intézet, amely szolgáltatásokat végez, így talán állami támogatást is kaphatunk.

Július elsejével önkormányzati kezelésbe kerültek az oktatási intézmények. Mit jelent ez a pedagógusszövetségnek?

Szeretnénk az önkormányzatok partnerei lenni, például a jogi tanácsadás, az új törvények értelmezése, szervezési megoldások, intézmény-összevonások és működtetésük terén kellene együttműködnünk. Örülnénk, ha az önkormányzatok a pedagógus-továbbképzéseket a szövetségre bíznák, mert az önkormányzatoknak is érdekük, hogy minél jobb pedagógusok tanítsanak az iskolában.

Úgy tudom, a pedagógusszövetség idén is szervez közös ünnepélyes tanévnyitót.

Deáki és Rimaszombat után idén Komárom lesz az ünnepség színhelye. Augusztus 31-én, szombaton délután két órától a komáromi református templomban lesz a szlovákiai magyar iskolák országos tanévnyitója. Itt szeretnénk köszönteni az idén végzett pályakezdő pedagógusokat. Közülük mintegy ötvenen fogadták el a meghívásunkat. A tanévnyitó egyházi szertartással kezdődik, hiszen fontosnak tartjuk az egyházi és az oktatási intézmények kapcsolatát, a templom és az iskola együttműködése ma is jelképértékű.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?